Magyar gazdaság

Vidéken is erősödnek a szolgáltató központok

A magyar gazdaság egyik leggyorsabban növekvő szektora a szolgáltató központoké. A vállalatok egyre komplexebb szolgáltatásokat hoznak az országba, és vonzó karrierlehetőséget kínálnak a nyelveket beszélő fiataloknak.

Az üzleti szolgáltató központok (SSC) szektora kiemelkedően sikeres Magyarországon,

évente 10-15 százalékkal bővül, a több mint 110 központ már 50 ezer főt foglalkoztat. Csak tavaly tíz új beruházást jelentettek be több mint 10 millió euró értékben, így legalább 1200 új munkahely jön létre.

Egyre komplexebb és magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokat hoznak hazánkba a vállalatok, az egyszerűbbeket pedig automatizálják vagy jellemzően Indiába szervezik ki. A legtöbb Magyarországra települt SSC Budapestet választotta, a második legvonzóbb város pedig Debrecen.

Gyakori, hogy vidékre települne egy szolgáltató központ, még munkaerőt is találna, ám nincs számára megfelelő iroda – mondta a Világgazdaságnak Kelliár Zsolt, az SSC Heroes toborzási platform alapító ügyvezetője. Persze lehet építeni, de az másfél-két év, magasabb költségek, sok macera, inkább továbbállnak. Kiemelte, hogy Pécsen ezért nem vetette még meg a lábát a szektor, de például Debrecenben nemrég épült egy nagy irodakomplexum, amely megfelel az igényeknek. Szegeden is több százan dolgoznak már a szektorban, folyamatos a növekedés. A szakértő úgy véli, a már említett városokon kívül Székesfehérvár is hazai SSC-bázissá válhat.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kelliár Zsolt szerint ebben az ágazatban a munkaerőhiány egyelőre nem akadályozza a cégeket a bővülésben. Az igen magas fluktuáció részben generációs sajátosságnak tudható be:

az SSC-knél főként diplomás, idegen nyelveket beszélő fiatalok dolgoznak.

Úgy látja, a gyors növekedés hátránya, hogy ennyi idő alatt középvezetői réteget csak kinevezni lehet, nem pedig kinevelni, ők azonban nem lesznek valóban érett vezetők, akik jól tudják menedzselni a dolgozókat.

A szektorban magas fizetések érhetők el, lehetőség van a gyors előrelépésre, az idegennyelv-tudás azonban elengedhetetlen. Baja Sándor, a Randstad magyarországi, csehországi és romániai ügyvezetője a Világgazdaságnak rávilágított:

több SSC vezetője is panaszkodott már arra, hogy kénytelen diplomás fiatalt foglalkoztatni olyan munkakörben is, amelyhez érettségi is elegendő lenne, mert a 18-19 évesek zömének nincs meg a szükséges nyelvtudása.

Az angol mellett a legtöbb cég egyébként német, francia, olasz és spanyol nyelvtudású fiatalokat keres. Igazán kiemelkedő fizetést azonban az északi nyelvekkel lehet elérni, aki beszél norvégul, svédül, dánul vagy hollandul, az azonnal talál munkát.

SSC szolgáltató központ
Kapcsolódó cikkek