Magyar gazdaság

Elértük a jegybanki inflációs célt

Mostantól a fogyasztói árindex fenntartása a cél – mondta Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója.

Örömmel jelenthetjük, hogy 2019 elején sikerült elérnünk az árstabilitást, az 3 százalék körül ingadozik 2018 közepe óta – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója. Mivel az elérés megtörtént, mostantól az árstabilitás fenntartása a cél. A fogyasztói árindexet elsősorban az olajár és a bázishatás mozgatta.

A gazdaságot kettősség jellemzi: a belső folyamatok dinamikus növekedést feltételeznek, míg a külső környezet visszafogja azt

– mondta Balatoni András, az MNB igazgatója. Fontos, hogy a beruházási ráta 27 százalék körül alakul, és a fejlesztések jelentősek lesznek a következő években, ez az extenzív növekedési modellről az intenzív (tőke alapú) modellre való átálláshoz elengedhetetlen. A kkv-hitelezés továbbra is dinamikus marad, és a működő tőke alapú beruházások is magas szinten maradnak a következő években.

Balatoni András az MNB igazgatója
Fotó: VG

Ugyan az uniós források lehívása már nagyrészt megtörtént, azonban az effektív felhasználásuk csak idén fog tetőzni – fejtette ki Balatoni András. Idén még mindhárom szektor támogatja a beruházásokat, azonban jövő évtől már az állami szektor része csökkenni fog.

A béremelkedési rátákban kiütközik a magyar gazdaság dualitása

– fejtette ki az MNB igazgatója. Míg a nagyvállalatoknál kétszámjegyű lehet a béremelés, addig a kkv-szektorban ennél alacsonyabb lehet a bővülés üteme. A nagyvállalatoknál van tér a béremelésekre, míg a kkv-knál erre kevesebb a lehetőség, az utóbbiak beruházásokkal lendülhetnek túl a problémákon. A családvédelmi akcióterv költségvetési hatása 0,11 százalékos, és a hitelezést 1-2 százalékponttal támogatja.

A lakossági hitelezés 6 százalék körül alakulhat.

A külső környezet azonban kedvezőtlen, a hangulatindexek esnek a legnagyobb kereskedelmi partnereinknél. Ez az importált inflációt lejjebb nyomja, és az is alacsonyabb lehet. Az ipari export regionális átrendeződése azonban hosszabb távon emelheti a magyar kivitelt. A folyó fizetési mérleg enyhén emelkedhet a tavalyihoz képest.

hiánycél Balatoni András infláció MNB
Kapcsolódó cikkek