Magyar gazdaság

Sokat spórolhatnak a cégek a kedvező adózáson

Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek – tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba – tette hozzá Izer Norbert. Az államtitkár elmondta: a tavaly szeptember végén összehívott első Adó-Tanácskozás egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy sikerült a csoportos társasági adózás részletszabályait nemzetközi szinten is a lehető legversenyképesebbé tenni. A régió élmezőnyébe tartozik Magyarország, hiszen hazánkon kívül csak néhány tagállamban választható a csoportadózás a jövedelemadók tekintetében – jegyezte meg.

Izer Norbert rámutatott: az adószakma legjelentősebb piaci szereplőinek közreműködésével előkészített magyar szabályozás amellett, hogy az ország versenyképességének további növelését és befektetési célponttá válását segítheti, az érintetteknek érdemi könnyebbséget, valamint adómegtakarítást is hoz.

A számítások szerint a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak.

Tájékoztatása szerint az adóhivatalhoz több mint kétszáz csoport nyújtotta be az év elején a kérelmét. A csoportok átlagosan két és öt cégből állnak, de van olyan csoport, amelyiknek hatvanöt tagja van.

Fotó: Shutterstock

Szinte kivétel nélkül minden ágazat érdeklődését felkeltette az új adózási forma. Kiemelkedő mértékben az ingatlanszektor szereplői választották a csoportos társasági adóalanyiságot, de jelentkeztek például a pénzügyi, az építőipari, a kereskedelmi, az energetikai és a növénytermesztési ágazatból is – részletezte az államtitkár.

Elmondta, hogy a kérelmezők javarésze, több mint százötvenen, már az új szabályok szerint teljesíthetik adókötelezettségeiket. Jelenleg még mintegy negyvenöt kérelem elbírálása van folyamatban a hatóságnál. A szolgáltató szellemű, ügyfélcentrikus adóhivatal ugyanis a kisebb hibák, hiányosságok esetén nem elutasítja a kérelmet, hanem segítve az adózókat, felhívja a figyelmet a hibák kijavítására, illetve a hiányosságok pótlására – jelezte.

Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy március 12-én, kedden újra összehívja a Pénzügyminisztérium az adószakma legjavát. A második Adó-Tanácskozás témája a nemzetközi adózás, hiszen most kell megalkotni a kötelezően átültetendő uniós előírások hazai részletszabályait.

A piaci igényeknek leginkább megfelelő szabályozás kialakítása az adószakma bevonásával érhető el – szögezte le. Az pedig már kiderült, hogy mit hozhat egy jó eredmény a tagállamok közti adóversenyben: az viszonylatában legalacsonyabb mértékű magyarországi társasági nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segítette, hanem egyre több külföldi befektető is székhelyéül választotta Magyarországot – hangsúlyozta Izer Norbert.

társasági adózás Pénzügyminisztérium csoportos adózás Izer Norbert
Kapcsolódó cikkek