Tovább fújja a buborékot a BoJ
Kezd összekülönbözni a kormány a jegybankkal Japánban az ultralaza monetáris politika és az óriási eszközvásárlási program ügyében. Kedden Aszó Taró pénzügyminiszter a parlamentben hangsúlyozta: a jegybanknak rugalmasabbnak kellene lennie az inflációs cél meghatározásánál, sőt, nem is kellene annyira ragaszkodnia hozzá.
Nem hiszem, hogy a társadalom felháborodna, ha az infláció nem érné el a 2 százalékos célszintet
– fogalmazott. Pedig jelen állás szerint a bank elég szigorúan közelít a kérdéshez. A Reutersnek Amamija Maszajosi, a Bank of Japan (BoJ) alelnöke megerősítette, hogy mindent megtesznek az inflációs cél elérése érdekében, és amennyiben szükséges, további monetáris lazításról döntenek.

Hasonlóan fogalmazott korábban Haruhiko Kuroda jegybankelnök is.
Korábban a jegybankelnök a szakszervezeteket sürgette, hogy harcoljanak ki magasabb béreket, nyomást helyezve az inflációra. Kevés eredménnyel, ugyanis tegnapi sajtóhírek szerint az éves szakszervezeti bértárgyalás, a shunto, igen rosszul halad: a vállalatok a külső kereslet drasztikus csökkenésére hivatkozva nem adnák meg a szokásos 2 százalékos emelést sem. Pedig még a stabilan 2 százalékos éves béremelések sem elegendők az infláció felpörgetéséhez.
A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható


