Rendezni kellene a tejtermelőktől a kiskereskedőkig vagy a nyers tejtől a késztermékekig jelen lévő, az elmúlt időszak általános költségnövekedéséből eredő feszültségeket – vetette fel közleményében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Adatai szerint a hazai nyers tej kilogrammonkénti felvásárlási átlagára 2017 januárja óta 91–101 forint között mozog. Bár az ár stabilitása üdvözlendő, a termelők tejből származó bevételei egyre kevésbé fedezik az önköltséget.
Eközben például az olaszországi azonnali szállítású tej (spot) ára júliusban (átszámítva) elérte a kilogrammonkénti 140 forintot, ez jóval magasabb a májusi hazai 98 forintos felvásárlási és a 90 forintos kiviteli árnál. A spot árak hosszú ideje magasak. A szakmai szervezet szerint a vonzó külpiaci árak miatt a hazai nyerstej-árualap itthon tartásához össze kell fognia a termékpálya összes szereplőjének. Más országokban ennél konszolidáltabb a helyzet, hiszen az EU28 súlyozott nyerstej-átlagára kilogrammonként 109 forint, regionális versenytársaink nyerstej-ára szintén magasabb a hazainál. A nemzetközi folyamatok az EU-ban és a világpiacon is a keresleti piac felé mozgathatják a tejszektort, a nyári intenzív hőstresszek hatására százalékosan akár két számjegyű is lehet a nyers tej mennyiségének csökkenése. Emiatt a spot árak erőteljesen növekedhetnek tovább.
A termelők és a feldolgozók a növekvő költségekkel küzdenek, de például az 1,5 százalékos UHT-tejek átadói ára hét hónapja nem mozdul, a trappistasajtok ára pedig kilenc hónapja egy szűk sávban mozog. Eközben az ágazatot felemésztő infláció az idén a korábbi évekénél nagyobb, és folyamatosan nő. A terméktanács emlékeztet: a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodásokban a szervezet közvetve azt is vállalta, hogy a feldolgozó tagok kiszolgálják hazai tejjel és tejtermékekkel a láncokat, közvetve a lakosságot is. Ehhez és a hazai tejtermelők és feldolgozók életben tartásához és fejlesztéséhez együtt kell működni, és rendezni kell a fenntarthatatlan strukturális költségproblémákat is.
Tovább drágulhat a sertés
Tovább nőhet a sertéshús és készítményeinek ára a következő hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis (asp) miatt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az asp Kínában és Európában is súlyos károkat és kiesést okoz, és erősen emeli a felvásárlási árakat. A vágott sertés európai ára kilogrammonként több mint 1,8 euró, egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a két eurót is. Magyarországon az év első felében 35 százalékkal nőtt az ár, de a kiskereskedelemben egyelőre csak minimális áremelés volt. | K. R.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.