Magyar gazdaság

Pályázati újításokon dolgozik a kormány

Támogatássá válhat a felvett kölcsön egy pilotfelhívás keretében, amely a 2021–2027-es uniós ciklus előfutárának tekinthető, a pénzügyi tárca várhatóan az őszig dolgozza ki a részleteket.

Bár még tart a 2014–2020-as uniós ciklus, a Világgazdaság birtokába került dokumentumok alapján a kormány már javában dolgozik a 2021–2027-es időszak előkészületein. Az új forráselosztási eszközök kidolgozását célzó, 11 pontból álló tervben foglaltak többségének szeptember, illetve december végéig kell megvalósulnia. A tervezet szerint az adminisztratív terhek csökkentése érdekében ki kell terjeszteni az egyszerűsített elszámolási módszerek alkalmazását,

az állami vagy önkormányzati érdekeltségű infrastruktúra-beruházásoknál pedig független értékelemzést vezetnének be.

Fotó: NIF

A jogszabályi háttér lehetővé teszi a feltételesen visszatérítendő támogatások keretrendszerének kialakítását is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozások által felvett kölcsön időközben akár teljes egészében támogatássá válhat, ha az adott cég gazdálkodási mutatói – például a kamat-, adófizetés és az amortizáció előtti eredmény, a bruttó hozzáadott érték vagy a személyi jellegű ráfordítások – kedvezően alakulnak. A szóban forgó pilotfelhívásnál 150–200 pályázat támogatása a terv, amelyeket tizenkét hónapon belül meg is kell valósítani, a feltételesen visszatéríthető támogatás nagysága pedig 5–50 millió forint, amely a fejlesztés teljes költsége 50–70 százalékának felelhet meg.

A Világgazdaság információi szerint a pilotfelhívás részletein a Pénzügyminisztérium dolgozik, egyelőre az ősznél hamarabb nem is várható a konstrukció közzététele.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

visszatéríthető támogatás PM Pénzügyminisztérium pilotfelhívás pályázat
Kapcsolódó cikkek