Magyar gazdaság

A jó dizájn nemcsak szép, pénzt is hoz

Ha két termék vagy szolgáltatás ugyanazt tudja, a fogyasztó azt fogja választani, amelyik jobban tetszik neki.

A Magyar Formatervezési Tanács 2004 óta minden évben megrendezi a Magyar Design Hetét, hogy felhívja a figyelmet a dizájn szerepére a gazdasági életben. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalán belül működő érdekérvényesítő és lobbiszervezet október 4–13. között 150 programmal kísérve tartja meg a rendezvényt Budapesten, amelyhez Pécs, Győr, Debrecen, Eger, Sopron és Veszprém is csatlakozik.

A 2019-es esemény központi témája a flow, vagyis az áramlás a szcénán belül. Ebben egyik hangsúlyos elem az együttműködés és a közös gondolkodás az üzletemberek és a dizájnszakértők között. A programok tervezésekor elsődleges szempont, hogy ezek találkozási platformként is funkcionáljanak. Vagyis alkalmasak legyenek vállalkozásfejlesztési tanácsok átadására – akár úgy is, hogy cégeknek adnak át információkat arról, miért hatékony, valamint profitnövelő a jó dizájn –, de arra is, hogy dizájnereket lássanak el üzleti tervezéssel, üzleti tudatossággal kapcsolatos praktikus megoldásokkal.

A dizájnhét a kezdetekkor egy, a nagyközönségnek szóló edukációs programsorozatként indult. Ez változatlanul fontos tényező, de egyre nagyobb hangsúlyt kap a szakmai szekció is: ilyen például a vállalkozások megszólítása és egyúttal annak a tudatosítása a cégvezetők felé, hogy a dizájn mennyire fontos az innovációban. A dizájnnak ugyanis az összes ipari ágazaton belül szerepe van, mivel ha jól csinálják, minden területen növeli a versenyképességet. A gyártás során olyan formát találnak ki a dizájnerek, amely megfelel a mostani trendekhez illeszkedő, korszerű paramétereknek, legyen az a vonzó külső, a könnyű szállíthatóság, az ideális anyaghasználat vagy éppen a fenntarthatóság és a környezetvédelem. A megjelenés hasonlóan fontos szerepet játszik a csomagolástervezésnél is, amelynél a figyelemfelhívó jellegen túl az is számít, hogy könnyű legyen megfogni az adott terméket, a borítás pedig kényelmesen nyitható legyen.

A klasszikus formatervezésen túl a dizájnnak kiemelt feladata van az online felületek esetében is. A honlapoknál egyértelmű plusz egy jobb dizájn, a hasonló funkciójú oldalak közül a felhasználó jó eséllyel a szebbet fogja választani.

A dizájn fontosságát jól bizonyítja a turizmus, amely Magyarországon is sokat fejlődött az utóbbi években. A vendéglátás területén megnőtt a belsőépítészeti munkák jelentősége, szerepe. Már nemcsak az a kérdés, hogy egy szállodában milyen stílusú a berendezés, hanem az is, hogy a megjelenés jól fotózható, ha úgy tetszik, könnyen instagrammozható legyen.

Osvárt Judit (képünkön), a Design Hét Budapest kurátora a Világgazdaság kérdésére úgy fogalmazott, hogy a Magyar Formatervezési Tanács egyre nagyobb nyitottságot érzékel a gazdaság szereplői részéről a téma iránt, és a kisvállalkozások is tisztában vannak a dizájn szükségességével. „Minden esetben hinniük kell abban, hogy a dizájn mint megtérül. Egy dizájner alkalmazása hosszú évek alatt térülhet meg, de mindenképpen versenyelőnybe hoz” – mutatott rá.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala októberben

150

programmal kísérve tartja meg a dizájnhetet

design Osvárt Judit Magyar Design Hét vállalkozások
Ezek is érdekelhetik