BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az unióban

Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unióban és az euróövezetben is a második negyedévben. A felülvizsgált, de még nem végleges adatok szerint a legnagyobb gazdasági növekedést Magyarország érte el negyedéves és éves összevetésben is a június végével záródott három hónapban.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának, Eurostat-nak pénteken közölt adatai szerint a június végével záródott három hónapban az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az euróövezetben és az Európai Unióban.

Az első negyedévben az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban 0,5 százalékkal bővült a gazdaság az előző három hónaphoz képest.

Fotó: AFP

Éves bázison szezonális kiigazítással az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban pedig 1,4 százalékkal nőtt a GDP az idei második negyedévben. Ez szintén kisebb gazdasági ütem az első negyedévben mért 1,3 százalékhoz, illetve 1,6 százalékhoz képest.

A GDP-statisztika országokra lebontva még hiányos, három országból – Írország, Luxembourg és Málta – egyelőre nincs adat.

Negyedéves összevetésben

  • Magyarország gazdasága nőtt a legerősebb, 1,1 százalékos ütemben.
  • Románia a második, 1,0 százalékkal, majd
  • Bulgária, Dánia, Görögország, Ciprus Litvánia és Lengyelország következett, egyaránt 0,8 százalékos bővüléssel.
  • A legnagyobb csökkenést Nagy-Britanniában mérték, 0,2 százalékosat, majd
  • Németország és Svédország következett (egyaránt -0,1 százalék). Olaszország gazdasága stagnált.
  • Éves összehasonlításban Magyarország 5,2 százalékos GDP-növekedéssel áll a lista élén, majd Románia következett 4,6 százalékkal és Lengyelország 4,2 százalékkal.

    A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül Németország 0,4 százalékos, Franciaország 1,4 százalékos, Spanyolország pedig 2,3 százalékos növekedést ért el. Olaszország gazdasága 0,1 százalékkal zsugorodott.

    A foglalkoztatottság az első negyedévhez képest az euróövezetben 0,2 százalékkal bővült április-júniusban, és 0,3 százalékkal az Európai Unióban. Az első negyedévben a foglalkoztatás az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban 0,3 százalékkal bővült.

    A tavalyi második negyedévhez képest az euróövezetben 1,2 százalékkal, az unióban pedig 1,0 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. Mindkét adat 0,2 százalékponttal gyengébb az első negyedévinél.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.