BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szentendre Rómában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Szeptember közepén Rómában, a Falconieri-palota patinás kiállítóterében Felvonulás (Tiltott és tűrt művészet Szentendrén a Kádár-korszakban) címmel nyílt tárlat, mások mellett Bukta Imre,

ef Zámbó István, feLugossy László, Kocsis Imre és Lois Viktor műveiből. A Római Magyar Akadémia meghívására a Szentendrei Ferenczy Központ több projekttel is szerepel az olasz fővárosban. A Felvonulás kiállítás vernisszázsán Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere mondott köszöntőt. A kiállítást a tárlat egyik résztvevője, Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművész nyitotta meg. A tárlat finisszásához kapcsolódóan október 13-án bemutatkozik a Szentendrei Szabadtéri Tárlat is. A Campo de Fiori melletti utcákban az alkalmi kiállításon helyet kapnak a tavalyi jubileumi tárlat résztvevőinek alkotásai. A program a Mirabilia Urbis című kortárs művészeti fesztivál részeként valósul meg. Az eseménnyel összefügg, hogy a szentendrei önkormányzat által meghirdetett idei Kucsera-emlékévhez kapcsolódóan Kucsera-emlékmisét tartottak a vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában, amelyet követően tárgyalások zajlottak Kucsera Ferenc boldoggá avatásának folyamatáról. Az alpolgármester asszonyt, Bécser Róbert atyát és Gulyás Gábort, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatóját audiencián fogadta Ferenc pápa.

A Kucsera-emlékévhez kapcsolódóan Kucsera-emlékmisét tartottak a vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.