Tavaly nyári székfoglalójában azt ígérte, hogy a hivatal a pénzügyi keretek biztosításán túl folyamatos szakmai támogatást is nyújt majd az innovációs környezet szereplőinek, hogy minél több védjegy, nemzetközi szabadalom, piacképes termék születhessen. Vannak részeredmények?
A talpára állítottuk a kutatás-fejlesztés és az innováció viszonyrendszerét. Megfogalmaztuk, hogy minden ilyen irányú állami támogatásnak kézzelfogható eredményt, hasznot kell hoznia, legyen az társadalmi vagy pénzügyi haszon, illetve megoldás egy globális problémára. Az általános felfogás szerint a kutatás-fejlesztés a prototípus létrejöttével véget ér, mi azonban abban vagyunk érdekeltek, hogy abból piaci termék szülessen. Célunk volt továbbá megtalálni azt a szereplőt, amellyel könnyen, egy nyelvet beszélve, ágazatonként és területi szinten is együtt tudunk működni az ökoszisztéma fejlesztése érdekében. A magyarországi egyetemi hálózat ilyen, kiegészülve az Eötvös Loránd Kutatási Hálózattal és a Bay Zoltán Kutatóintézettel. Ezentúl az állam által finanszírozott tudásszervezetek azonos menedzsmentlogikával gondolkodnak, a célok felülvizsgálata és az erőforrások központosítása után pedig olyan pályázati konstrukciókat dolgozunk ki, amelyek révén a támogatások a legnagyobb hatékonysággal hasznosulhatnak.
Milyen hatásai lehetnek a GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítás jövő évi növelésének?
Tavaly a GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítás terén megközelítettük az 1,5 százalékot. Bár ilyen magas még nem volt az arány, mi az uniós átlag elérését célozzuk meg, amely most 2,1-2,2 százalék. A felzárkózást elkezdtük, 2030-ra pedig akár a 3 százalékát is kutatás-fejlesztésre és innovációra fordíthatjuk.
A teljes interjút a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatják
