BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energetikai beruházásokat támogat az állam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Négymilliárd forinttal támogatja az állam a Kecskeméti Termostar energetikai beruházását.

Négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatással egészíti ki az állam a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. megújuló energia alapú hőtermelésre, valamint a távhőrendszer korszerűsítésére és bővítésére irányuló, összesen 7,6 milliárd forint értékű projektjét – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Kecskeméten.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A kecskeméti hőszolgáltatónál tartott sajtótájékoztatón Palkovics László elmondta: a kormány elsődleges energiapolitikai célja, hogy a fogyasztók jó minőségű, biztonságosan rendelkezésre álló, megfizethető és tiszta energetikai szolgáltatásokhoz jussanak. A kecskemétihez hasonló fejlesztések azért is szükségesek, hogy a rezsicsökkentés eredményeit meg lehessen tartani, amelyet a kormány a világpiaci áremelkedések ellenére is fenntart, és biztosítja, hogy a háztartásoknak 2019-ben se kelljen többet fizetniük a gáz-, áram- és távhőszolgáltatásokért – tette hozzá a miniszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.