Magyar gazdaság

Washington erőből tárgyalna Brüsszellel

Súlyos károkat okozó kereskedelmi háborút robbanthat ki az Egyesült Államok és az Európai Unió között az amerikai vámok kivetése egyes európai árucikkekre.

Az Egyesült Államok október 18-tól tervezi kivetni azokat a büntetővámokat, amelyeket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) hagyott jóvá az Airbus repülőgépgyártónak nyújtott tiltott támogatások miatt – közölte Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő hivatala. A büntetőtarifák értéke évi 7,5 milliárd dollár, ami jóval kisebb annál a 25 milliárdnál, amellyel Washington az év elején fenyegetett, és elmarad a 8 milliárd dollártól is, amelyet a WTO jóváhagyott. A Reuters jól értesült forrásból úgy tudja, hogy az amerikai kereskedelmi képviselet azért nem használta fel a teljes összeget, mert ezzel akarja tárgyalóasztalhoz csalogatni az EU-t. Ugyanakkor figyelmeztette is Brüsszelt, hogy a vámok bármikor emelkedhetnek, és a büntetendő áruk listáján is változtathatnak; a hivatal – a párbeszéd alakulásától függően – folyamatosan újraértékeli majd a kérdést.

A döntést az olasz sajtkészítők is igazságtalannak tartják
Fotó: AFP

A probléma az, hogy Washington és Brüsszel nem sok haladást ért el eddig a kereskedelmi tárgyalásokon, így az Airbus-vámok hosszú hónapokig érvényben maradhatnak – mondta a CNBC-nek Clete Willems, a Bill Clinton amerikai elnök alapította National Economic Council korábbi vezetője, aki azt is hangsúlyozta, hogy ez a legnagyobb összeg, amelyet a WTO eddig engedélyezett. A kétoldalú feszültség potenciális eszkalálódása Vishnu Varathan, a japán Mizuho Bank vezető közgazdásza szerint tovább súlyosbíthatja az amerikai–kínai vámháború negatív globális hatásait, a WTO-döntésének időzítése ezért tragikus.

Nemcsak a kereskedelemre mér csapást, hanem csökken a vállalatok profitmarzsa és a háztartások diszkrecionális jövedelme is, és elhúzódik a pénzügyi represszió

– írta csütörtöki feljegyzésében.

A feszültség eszkalálódása márpedig borítékolható, az Európai Bizottság ugyanis már korábban válaszlépéseket helyezett kilátásba, és össze is állította a büntetendő amerikai áruk listáját.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Airbus Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vámháború
Kapcsolódó cikkek