Az unió szerint Kínának össze kell szednie magát
A közlemény szerint a tavaly első alkalommal megrendezett kiállításon részt vevő európai cégek megnövekedett megrendelésekről számoltak be, és elmondták, az eseményen új, potenciális megrendelőkkel léptek kapcsolatba.
Az uniós kirendeltség azonban rámutat:
ahhoz, hogy 2020-ban megköthető legyen az EU-Kína átfogó befektetési megállapodás – erről a felek 2014 januárja óta egyeztetnek – további erőfeszítésekre van szükség.
A közleményben arra szólítják fel Pekinget, hogy tegyen komoly lépéseket a kiegyensúlyozott és egyenlő esélyeket biztosító versenytér kialakítására.
A közlemény listázza azokat a piaci hozzáférést akadályozó tényezőket, amelyeknek mielőbbi kiküszöbölését várja az EU Kínától.

Ezek között felsorolják
amelynek teljes bevezetését Kína 2020-ra tervezi.
A társadalmi kreditrendszer tervével Kína 2013-ban állt elő. A rendszer adatok gyűjtésén és megosztásán keresztül jutalmazza, illetve bünteti az embereket, illetve a vállalatokat társadalmi kreditpontszámaik alapján.
A vállalatok esetében a magas pontszám alacsonyabb adókulcsokat, jobb hitelfeltételeket, könnyített piaci hozzáférést és több közbeszerzési lehetőséget jelent, míg az alacsonyabb pontszámmal rendelkezőket szankciókkal sújthatják, és feketelistára is tehetik.