Magyar gazdaság

Ismét helyzetbe hozzák Magyarországot

Kedden újra összeül a Nemzeti Versenyképességi Tanács – értesült a Világgazdaság. Az ülésen szó eshet a gazdasági lassulás miatti gazdaságvédelmi megoldásokról is.

A versenyképesség főként tudás, mentalitás, korszerű menedzsment, hatékony és takarékos állami működés kérdése. Az állam egyik legfontosabb feladata, hogy elhárítsa az akadályokat az innováció útjából, ami összefügg a bürokráciacsökkentéssel, a meggondolt és komoly megtérülési szemléletű állami költekezéssel.

A Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak (NVT) a jövőben e területeken kellene javaslatokat megfogalmaznia – mondta a Világgazdaságnak Csath Magdolna, az NVT tagja. A versenyképesség javulásához fontos lenne a bizalmi szint emelése, hiszen a bizalomhiány gyakran túlzott bürokráciához vezet, ami pedig költséges. Még többet kell tenni a regionális versenyképességi különbségek csökkentéséért, a lemaradó régiók, megyék, falvak felemeléséért. Saját erőforrásainkat okosan kell hasznosítanunk, a nemzeti vagyonunkat pedig gyarapítanunk, és arra törekednünk, hogy folyamatosan javítsuk az életszínvonalat és az életminőséget.

Fotó: Shutterstock

A holnapi ülésen a gazdasági lassulás miatti gazdaságvédelmi megoldások is szóba kerülhetnek.

A jól célzott állami támogatásokkal kapcsolatban fel kell tenni a kérdést, hogy helyes-e ezeket vissza nem térítendő formában, a társadalomnak nyújtandó ellenszolgáltatás nélkül, elsősorban külföldi nagyvállalatoknak adni. Ez súlyos hatékonysági kérdés, hiszen minden ráfordításnak sok helye lehet, de ott van a legjobb helye, ahol a gazdaságot helyben és hosszabb távon erősíti

– jelentette ki. Az államnak inkább a hazai cégeket kellene erősítenie, és csökkentenie a kitettségüket egy esetleges világgazdasági válságnak. A kkv-szektor ugyanis rendkívül fontos a gazdaságnak, erre jut a foglalkoztatás csaknem 70 százaléka. „Ehhez képest alacsony arány jut rá az állami támogatásokból, hol­ott a versenyképesség javításának a zászlóshajója lehetne” – mondta Csath Magdolna. Szerinte drasztikusan kellene csökkenteni a bürokráciát a szektorban, amelynek szereplőivel érdemi partnerséget és együttműködést kellene kialakítania az államnak. A terület munkaerőképzése és -továbbképzése is támogatásra szorul.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Csath Magdolna Nemzeti Versenyképességi Tanács versenyképesség
Kapcsolódó cikkek