Nem túlzás azt állítani, hogy a street food alapjaiban változtatta meg az európai és a tengeren túli gasztronómiai igényeket. Mind több általános étterem veszi fel étlapjára a gyorsan elkészíthető, egyszerűen, sallangmentesen fogyasztható ételeket, de olyan receptúrákat dolgoznak ki, amelyekkel az étterem minőségének megfelelően tálalhatják. Legyen az egy ropogós sajtsneck, hamburger vagy akár a sushi.
Az utcai ételek gyökerei az ókori urbanizációnál keresendők, hiszen a római korban számtalan feljegyzés örökíti meg a városok főterein megtelepedett árusok kínálatát, amelyet kifejezetten azok a szegényebb polgárok kerestek, akik bérlakásban, konyha vagy tűzhely nélkül éltek. Kínában az utcai árusok nem feltétlenül a szegényebb osztályt szolgálták ki, de a gazdagabbak természetesen a szolgáikat küldték el az árusokhoz egy levesért vagy akár a sushi elődjéért, a rizsben tartósított (tárolt) halszeletekért. Az antik görög kultúrában is fellelhetők a grillezett – már-már – gyorsételek, de ennek az étkezési formának a legnagyobb kultúrája mind a mai napig Indiában található. Egyes kutatások szerint az utcai árusoknak naponta két és fél milliárd vevőjük van, ami azt jelenti, hogy India lakossága naponta átlagosan kétszer vásárol utcán át készételt, például a naant vagy más néven kenyérlángost, ezeket szinte végtelen mutációban kínálják. A világ legnagyobb street food fesztiválját is Delhiben tartják. A szervező az indiai – magyarra fordítva – Utcai Ételforgalmazók Országos Szövetsége, amely évente egyszer olyan platformot kínál az árusoknak, ahol minden tájegység, állam összes kínálatát egyszerre mutatják be.
A közel- és távol-keleti street food nagy hatással volt az európai igények alakulására is, öt-hat évvel ezelőtt hatalmas divatjuk volt az indiai fúziós gyorsételeknek, ezeknek a farvizén jelent meg az orientális (koreai) street food az európai piacon. Most azonban igyekszik mindenki visszatérni a saját nemzeti kínálatához, ami új lendületet adott a street food őrületnek, és meglepő módon szinte minden európai nemzet képes újat alkotni ebben a kategóriában a saját tradicionális ételeiből. A cseheknél újra divatba jött a savanyított hering, a prágai kolbász vagy a knédli-gulyás. A balkánon a kebabhoz hasonló csevap, az olaszoknál a szicíliai gyorsétkek, a briteknél pedig egyfajta indiai-angol fúziós ízek hódítanak az utcán.
Itthon ugyancsak visszanyúlt a piac a gyökerekhez, és hódítanak a lacikonyha-receptúrák – a kenyérlángosok egyik változata, a langalló pedig lassan egy évtizede képtelen kimenni a divatból. Ez a piac is, csakúgy, mint a sör vagy a hagyományos étterem, jókora forradalmon ment át Magyarországon. A magyar vásárlók nemcsak megismerkedtek az Amerikában és Ausztráliában nagyon menő food truck értékesítéssel, hanem egyre inkább használják is. Ám a magyar piac kissé sajátos. Egyszerre található meg országszerte a kínai gyorskaja és az amerikai hamburger, és egyszerre van jelen a török az egyébként görög gyrosszal. Budapest pedig még az országosnál is nagyobb kínálatot hoz a hagyományos street foodban. Ugyanakkor a magyar vásárló rendkívül konvencionális. Miközben Európa más államaiban az egyes nemzeti konyhák és persze a street food is autentikus marad, itthon szinte mindegyik náció receptjei és a tálalási mód is elmagyarosodik. Vonatkozik ez a törökök által kínált dönerre (gyrosra) vagy a kínaiak által kínált csirke- vagy marhaételekre, és persze szépen lassan magyarosodik az indiai-pakisztáni konyha is. Sőt, az olasz tematikus és a thai vagy vietnámi ihletésű konyhák is egyre inkább igyekszenek úgy alakítani a receptúrákat, hogy az a magyar fogyasztóknak is megfeleljen.
Holott meglepő módon a magyar nem is annyira finnyás, mint ahogy az más nemzetek eledeleinek elmagyarosodásából következne. A hazai ízeket felvonultató utcai ételek környékén néha totális a zűrzavar, főleg akkor, amikor a véres hurka egy edényben áll a töltött káposztával vagy a cigánypecsenye a füstölt kolbásszal.
Ami viszont nem magyarosodik, az nem más, mint a jól ismert hamburger. Ez a street food sokkal inkább követi a brit és az amerikai trendeket, mint a magyar ízlést, pedig annak idején ez a termék is rálépett a magyarosodás ösvényére. A kilencvenes években a hamburgert gyakran sertéshúspogácsából, csalamádéval vagy savanyú káposztával kínálták, a hazai ízlésnek megfelelő, se nem édes, se nem pikáns mustárral nyakon öntve. Meglepő módon ezt a vonalat a termék maga mögött hagyta, ahogyan vannak próbálkozások az eredeti kínai és közel-keleti ételek rehabilitációjára is.
Az indiaiak napi
2
alkalommal vesznek utcán készételt
