Magyar gazdaság

Vádat emeltek a tatabányai kétmilliárdos áfacsalás ügyében

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette emelt vádat egy 12 tagú társaság ellen, amely kétmilliárd forint áfát csalt el – tájékoztatott csütörtökön a megyei főügyész.

Reszl Ildikó közölte: a bűnszervezet vezetője tatabányai székhelyű húskészítmények nagykereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat irányított, amelyek 2012. júniusa és 2014. decembere között az EU-ból belföldi cégeknek értékesítettek árut.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A két vállalkozás áfa levonására nem volt jogosult, a fizetendő összegét az elsőrendű vádlott fiktív számlák befogadásával jelentéktelen összegűre csökkentette. A fiktív számlákat nyolc cég állította ki, ezeket szintén az elsőrendű vádlott irányította. A cégláncolat alkalmazásával azt a látszatot keltették, hogy a közbeékelődött vállalkozások vásároltak uniós cégektől.

A bűnszervezet 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek. Az ügyészség öt európai államhoz intézett jogsegélykérelmet, ennek nyomán tanúkat hallgattak ki és iratokat szereztek be.

Az ügyészség indítványozta, hogy – ha a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismerik – a bíróság a bűnszervezet vezetőjét 8 év fegyházra, két vádlottat 7 és 6 év fegyházra, hármat 3-3 év, egyet 2 év 6 hónap, négyet pedig 2-2 év börtönre ítéljen.

Tatabánya bűnszervezet áfacsalás milliárd
Kapcsolódó cikkek