Magyar gazdaság

EU-csúcs: eltérnek az álláspontok az uniós költségvetést illetően

Emmanuel Macron szerint az uniós költségvetésnek meg kell őriznie azokat a politikákat, amelyek Európát naggyá tették.

Az következő hosszú távú költségvetésének meg kell őriznie azokat a politikákat, amelyek Európát naggyá tették, beleértve a közös agrárpolitikát – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozót megelőzően.

A francia elnök érkezésekor kijelentette:

világossá akarom tenni a gazdáink számára, hogy mögöttük leszünk.

Szavai szerint olyan Európában hisz, amely megőrzi az élelmiszerellátás önállóságát és jó minőségű élelmiszereket állít elő. Véleménye szerint az unió 2021 utáni hétéves költségvetését illetően a tagországok vezetői nem jutnak kompromisszumra a csütörtöki tárgyalási napon.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ez az első vita és sok eltérés van a tagállami álláspontok között, ezért a tárgyalás lezárása nem valószínű. Macron reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy módszertant és menetrendet azonban meg tudnak határozni.

Erős jelzést kell küldeni a világnak a klímaváltozás ügyében

Az Európai Uniónak nagyon erős jelzést kell küldenie a világnak a klímaváltozás ügyében – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozót megelőzően csütörtökön.

Érkezésekor a kancellár reményét fejezte ki, hogy a találkozó alkalmával egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy az unió minden tagállama támogatja azt a célkitűzést, hogy Európa gazdasága klímasemleges legyen.

Nagyon erős jelzés lenne, ha Európa azt üzenné a világnak, hogy a kontinens 2050-re teljesen klímasemlegessé válik, azonban ehhez feszített ütemű tárgyalásokra van szükség

- mondta.

Fotó: KKenzo TRIBOUILLARD / AFP)

Merkel hozzátette, e tekintetben is gyümölcsöző együttműködést remél a december elején hivatalba lépett Charles Michel új európai tanácsi elnökkel, ahogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság új elnökével is.

Be kell fektetni a kutatásba és az innovációba a klímasemlegesség elérése érdekében

Jelentős mértékű befektetések kellenek a kutatás, az innováció és az új technológiák kifejlesztése területén a klímasemlegesség elérése érdekében – mondta az Európai Tanács elnöke az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület csütörtökön kezdődő kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.

Charles Michel hozzátette, nagyszabású projektekre van szükség, hogy az Európai Unió 2050-re elérje a klímasemlegességet, és élen járjon a zöld gazdaság kiterjesztésében. Ehhez azonban olyan tervre van szükség, amely magában foglalja az uniós tagországok álláspontjait és figyelembe veszi a társadalmakra gyakorolt hatást is.

Fotó: Alexey Vitvitsky / Sputnik

A 2021 utáni hétéves uniós keretköltségvetéssel kapcsolatban kifejtette:

az európai pénzügyi eszközök hatékony mobilizálása a legfontosabb szempont a tervezés közben megfogalmazott célok eléréséhez.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tanácskozást megelőzően reményét fejezte ki a tagállamok támogatni fogják a zöld javaslatot, szavai szerint ugyanis „sürgős fellépésre van szükség”. „Látjuk, milyen mértékű romboló hatású az éghajlatváltozás, ezért mihamarabb cselekednünk kell” – tette hozzá.

Andrej Babis cseh miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva azt jelentette ki, hogy

a nagyratörő éghajlati célok elérése nem lehetséges nukleáris energia felhasználása nélkül.

Elmondása szerint egy interneten található interaktív éghajlati térkép azt mutatja, hogy jelenleg Csehország 67 százalékban szén és 37 százalékban nukleáris energiát termel, amíg Ausztria, amely szembehelyezkedik az atomenergia alkalmazásával, a cseh atomerőmű által előállított energiából 25 százalékot fogyasztott.

Nagyon viccesnek találom, hogy tiltakoznak, miközben nekik termeljük az energiát. Ha valóban megvalósítjuk a karbonsemlegességet, akkor energia nélkül maradnak

- mondta Babis.

Vitára van szükség, mivel az atomenergia tiszta, minden kibocsátás nélküli. A tisztább energiára történő átállás Csehországnak 30-40 milliárd euróba fog kerülni

– tette hozzá.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta, hogy az atomenergia nem fenntartható és nem is biztonságos, továbbá „még mindig nem tudjuk, mit kell tegyünk a hulladékkal”. Ha egyes országok mégis az nukleáris energiaforrások mellett döntenek, megtehetik, de nem uniós pénzforrásokból – jelentette ki.

Fotó: Alexey Vitvitsky / Sputnik

Mark Rutte holland miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva vegyes kimenetelűnek ítélte, hogy a tagállami vezetők meg tudnak-e állapodni a 2050-re kitűzött éghajlati célkitűzésekben.

Elmondta, bizonyos uniós országok még mindig nukleáris erőműveket építenek, amelyhez véleménye szerint nincs szükségük európai forrásokra. A 2050-ig elérni kívánt klímasemleges céllal összefüggésben azt mondta,

a terv megvalósításában más országoknak is részt kell venniük, különben az holland munkahelyek elveszésével jár. Ugyanakkor, ha mások is csatlakoznak a zöld megállapodáshoz, munkahelyek jönnek létre, mert „Hollandia innovatívabb, mint a legtöbb uniós ország”

- mondta Rutte.

EU gazdaságpolitika Emmanuel Macron uniós csúcs
Kapcsolódó cikkek