BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: Újabb gazdaságvédelmi intézkedések várhatók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kormány megtartaná a 2 százalékpontos különbséget a magyar és az uniós gazdaság növekedése között.

A kormány szeretné megőrizni a magyar gazdaság eddig elért eredményeit, az Európai Unió átlagos növekedési üteméhez viszonyított 2 százalékpontos előnyt, ezért február-márciusban olyan újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket kíván életbe léptetni, amelyek segítik a növekedési előny megtartását – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülése után, kedden Budapesten.

A pénzügyminiszter kiemelte:

az intézkedések jó része elsősorban a munkaerőpiacra koncentrál majd, kiemelt feladat a munkahelyek megtartása.

A magyar gazdaság elmúlt évtizedének egyik legjelentősebb eredménye, hogy a foglalkoztatás érdemben javult, a foglalkoztatási ráta a 2010. évi 54,9 százalékról 70 százalék fölé emelkedett – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte:

a magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat.

Az NVT ülése után Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a magyarországi müködőtőke-befektetésekről elmondta: idén az első tíz hónapban 4,7 milliárd euró külföldi működőtőke befektetés érkezett Magyarországra, a dél-koreai befektetők átvették a vezetést a német beruházóktól, Dél-Koreából 2,5 milliárd euró befektetés jött az országba.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A pénzügyminiszter kifejtette: két témát tárgyalt kedden a a Nemzeti Versenyképességi Tanács, először is azt, hogy a befektetésösztönzést hogyan lehetne a változó gazdasági környezethez igazítani, illetve a HIPA befektetési tevékenységét nézték át. Második témaként a gazdasági növekedés megőrzésének kérdéskörét vizsgálta meg a testület, ebben olyan témákat vitattak meg, amelyek szerepelnek majd a második gazdaságvédelmi akciótervben.

Varga Mihály jelezte:

a testület tagjai kiemelten foglalkoztak a munkaerőpiac helyzetével, a foglalkoztatás aktuális problémáival, a diákok foglalkoztatásával, a diákszövetkezetek tevékenységével, illetve a vállalatindítások lehetőségével.

A pénzügyminiszter elmondta: a jövő évben egy honlappal segíti majd a kormányzat a vállalkozást indítókat, a vállalkozói portál elindításáért az Innovációs és Technológiai Minisztérium lesz a felelős, a honlap várhatóan 2020 nyarától érhető majd el.

A tanács foglalkozott a babakötvény helyzetével is.

A babakötvénynek kedvezőbb a hozama, mint a MÁP+-nak, de lehet, hogy változtatnak majd a feltételein, hogy még vonzóbbá tegyék a babakötvényeket

– mondta Varga Mihály.

Hozzátette: emellett vállalkozásösztönző intézkedéseket, illetve további adókedvezményeket szeretnének bevezetni a jövő évtől.

Varga Mihály újságírói kérdésre elmondta: a kata nagyon népszerű adótípus, már 360 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát.

Rámutatott: ezzel párhuzamosan minden ilyen rendszer kitermeli a „potyautasokat”, akik ebben az esetben az eredeti céltól eltérően nem vállalkozóként, hanem bújtatott munkavállalóként választották a katát. Az MKIK ezzel kapcsolatban már megkereste a pénzügyi tárcát, hogy változtasson a kormány a kata feltételein. Egyelőre folynak az ezzel kapcsolatos egyeztetések, tárgyalások, vannak jó javaslatok, például az, egy személy csak egy katás vállalkozást működtessen – jelezte Varga Mihály.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.