Magyar gazdaság

Növekedett a szakmunkára jelentkezők száma

A vállalatoknak komoly figyelmet kell fordítaniuk az alkalmazottak megtartására, elégedettségi szintjük javítására.

A Profession.hu állásportál saját adatbázisából készített összefoglaló statisztikája szerint tavaly a legnagyobb mértékben a szakmunkára jelentkezők száma növekedett.

A Profession.hu csütörtöki közleményében kiemelte, a hazai álláskeresési piacon tavaly 9 százalékkal nőtt a jelentkezések száma 2018-hoz képest, ugyanakkor az állások iránt érdeklődők száma alig változott, ami azt mutatja, hogy egy ember több állásra is jelentkezett.

A jelentkezések száma alapján tavaly

  • a legnagyobb növekedést, 22 százalékot a szakmunka területén regisztrálták.
  • A vendéglátás területén 20 százalékkal,
  • a mérnöki szakmáknál 14 százalékkal,
  • az adminisztrációs pozíciókra 13 százalékkal több jelentkezést regisztráltak, mint egy évvel korábban.
  • A közzétett álláshirdetések alapján a vendéglátás kiemelkedő szektor volt, 17 százalékos bővülés jellemezte. A bankok és az oktatási helyek is intenzíven kerestek alkalmazottakat, mindkét esetben 5-5 százalékkal bővül a feladatott álláshirdetések száma.

    A statisztikákból kiderült az is, hogy a bankszektorban az egy hirdetésre jutó jelentkezők száma mérséklődött, így ha ez a tendencia folytatódik, idővel akár szakemberhiány is lehet a szektorban.

    Fotó: Shutterstock

    A közlemény szerint az álláshirdetésekből a társaságok erősödő automatizálási törekvéseinek jelei is láthatóak,

    a munkáltatók az atipikus foglalkoztatási formák felé nyitottabbak lettek, a 6 órás részmunkaidős állások száma 33 százalékkal, a 4 órásoké pedig 39 százalékkal ugrott meg.

    A rugalmas munkaidejű álláshirdetések száma 8 százalékkal bővült az egy évvel korábbi szinthez képest.

    Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője a közleményben kiemelte,

    a feszített miatt a vállalatoknak komoly figyelmet kell fordítaniuk az alkalmazottak megtartására, elégedettségi szintjük javítására.

    Ennek egyik meghatározó eszköze a rugalmas, vagy akár a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetése.

    A Profession.hu adatai szerint

    a legtöbb álláshirdetést Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adják fel, míg a legkevesebbet Zala, Tolna, Békés, valamint Nógrád megyében.

    A legnagyobb hirdetésszám növekedés, 9 százalékos Hajdú-Bihar megyében volt, amiben vélhetően markáns szerepet játszik a BMW formálódó beruházása.

    A Profession.hu közölte, az álláskeresésekben közzétett fizetések alapján az adminisztrációs feladatokat ellátók örülhettek a leginkább, hiszen 21 százalékos bérfejlődést lehetett látni múlt évben, a fizikai munkák esetében ugyanez 10 százalék, míg a szakmunka esetében 8 százalék volt – írják a közleményben.

    profession.hu munkaerőpiac szakmunka
    Kapcsolódó cikkek