Szigorúbban veszik a pénzmosást
kotroczó melitta | Ma lép hatályba a pénzmosásról szóló törvény szabályainak változása, eszerint 4,5 millió forintot elérő vagy meghaladó vásárlás alkalmával a nemesfémmel kereskedők kötelesek átvilágítani az ügyfeleiket. Valójában egy értékhatár-emelés történik a korábbi 3,6 millió forintról, valamint eddig csak a készpénzes vásárlók esetében élt ez a megkötés. A módosítás következtében már a kártyás vásárlás és az átutalás is átvilágítást von maga után. A korábbi értékhatárok 2007 óta voltak hatályban, az új szabályozás az azóta eltelt több mint tíz év piaci változásait követi le.
A nemesfém-kereskedők mellett az áru- és kulturális javakkal kereskedők is kötelesek lesznek átvilágítani az ügyfeleket hárommillió forint és a fölötti értékű vásárlás esetében, könnyebbség azonban, hogy náluk csak a készpénzes vásárlásokra terjed ki a kötelezettség. „Az értékhatár-emelés a BÁV kereskedelmi gyakorlatára lényegi hatást nem gyakorol, hiszen a törvény által előírt esetekben eddig is végezni kellett ügyfél-azonosítást vagy -átvilágítást, ezt a vásárlóink is megszokhatták” – válaszolt a Világgazdaság kérdésére a BÁV. A társaság a törvény előírásaival összhangban, az előírt esetekben tájékoztatja ügyfeleit az azonosítás szükségességéről, ennek hiányában az ügylet sem jöhet létre. A BÁV közlése szerint az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a folyamat már beépült a tevékenységükbe, így a vásárlás során nem okoz fennakadást.
Még csak most nyitnak ki a karácsonyi zárva tartás után a galériák, a lapunknak nyilatkozók zömében arról számoltak be, hogy még nem mélyedtek bele, mit is jelent majd a törvényi változás a mindennapi működésükben. A vélemények szerint azonban nem lesz nagy változás, mivel bevett gyakorlatnak számít, hogy átutalással kérik a fizetéseket, ezért nem nekik, hanem a bankoknak kell elvégezniük az átvilágítást. A törvényi változással a cégeknek a belső szabályzatukat is módosítaniuk kell, erre 90 nap áll a rendelkezésükre, tehát még van idejük rá.
A megállapított értékhatár
4,5
millió forintra nőtt
az áru- és kulturális javakkal
kereskedők is kötelesek lesznek átvilágítani az ügyfeleket


