A mobileladásokat is rontja a koronavírus-járvány
A koronavírus-járvány által okozott termelési fennakadások miatt az első negyedévben éves viszonylatban 12 százalékkal, öt éves mélypontra csökkenhet az okostelefon-gyártás volumene a kínai TrendForce piackutató intézet hétfőn publikált prognózisa szerint.
A TrendForce jelentésében az első negyedévre 275 milliós globális gyártási volument jelez előre az első negyedévre, ami 12 százalékkal marad el a 2019 első negyedévitől és öt éves mélypontnak számít.
A TrendForce elemzése megállapítja, hogy a termeléscsökkenést nem is annyira az alkatrészellátás fennakadásai, mint az okostelefon összeszerelés leállásai, valamint a kereskedelmi fennakadások okozzák. Az év elejére ugyanis a gyártók hagyományosan jelentős alkatrészkészleteket halmoznak fel a hosszas kínai holdújév miatt.
Minden azon múlik, hogy az összeszerelő üzemek milyen ütemben indítják be újra a gyártást – írja az elemzés.

A piackutató cég elemzésében hangsúlyozza, hogy „nem tekinti borúsnak” az éves forgalmi kilátásokat, mivel a nagy- és kiskereskedelmi forgalomban a vírusjárvány miatti korlátozások csak elhalasztják az okostelefon keresletet, de lényegesen nem csökkentik azt.
A legnagyobb világpiaci tényező a dél-koreai Samsung Electronics gyártókapacitásainak túlnyomó része Vietnamban található, piacának pedig csak két százalékát adja a kínai.
A két cég termelésére vonatkozó előrejelzését a TrendForce 14 és 15 százalékkal csökkentette.

