Magyar gazdaság

Drágult az élet Amerikában

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek januárban az amerikai termelői árak.

A piaci várakozásokat meghaladó, több mint egy éve a legnagyobb mértékben emelkedtek januárban a termelői árak az előző havihoz képest az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdán publikált adatai alapján.

Januárban szezonális kiigazítással 0,5 százalékkal, 2018 októbere óta a legnagyobb mértékben emelkedett a termelői árindex (PPI) az Egyesült Államokban az előző havihoz képest. Decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek havi bázison a termelői árak, novemberben pedig 0,1 százalékkal csökkentek.

A piac 0,1 százalékos havi áremelkedést várt januárra.

Fotó: Shutterstock

Az energiaárak 0,7 százalékkal csökkentek havi bázison januárba, míg decemberben 1,5 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerárak 0,2 százalékkal emelkedtek januárban a decemberi 0,3 százalékos csökkenés után.

Energia- és élelmiszerárak nélkül a termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek januárban a decemberi 0,2 százalékos emelkedés után.

Az egy évvel korábbihoz képest januárban 2,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak, a legnagyobb mértékben 2019 májusa óta. A piac 1,6 százalékos növekedést várt januárra a decemberi 1,3 százalékos növekedés után.

amerikai termelői árak USA Amerika
Kapcsolódó cikkek