Magyar gazdaság

Debrecen motiválja az észak-keleti megyéket

Gazdasági együttműködésben északkelet-magyarországi megyék, cél a fejlődés és a sikeresség.

Erősíti gazdasági együttműködését négy megye, erről írtak alá megállapodást hétfőn a megyeszékhelyek, Debrecen, Szolnok, Miskolc és Nyíregyháza polgármesterei.

Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 csatornán elmondta: az együttműködés célja, hogy

  • Hajdú-Bihar,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • is részesüljön azokból a sikerekből, illetve a közelmúltban történt befektetésekből, amelyek elsősorban Debrecent és közvetlen régióját érintették.

    Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt

    Fontosnak nevezte azt is, hogy a szomszédos, magyarlakta határ menti területekkel együttműködve érjenek el olyan sikereket, amelyek az ország ezen részét fejődési pályára állítják. A cél az, hogy a munkaképes korúak helyben dolgozzanak, ez különösen igaz a határon túli településekre – fűzte hozzá.

    Nagy Balázs jelezte, 2020 második felére várható egy lista az együttműködésben megvalósuló konkrét projektekről.

    Hajdú-Bihar Debrecen szabolcs összefogás borsod Észak-kelet
    Kapcsolódó cikkek