Magyar gazdaság

Hamarosan eldől, hol épülhet a szuperkórház

Érdemben két helyszínt vizsgáltak, az eredeti XI. kerületi helyszínt a Dobogó városrészben, illetve az Etele tér környékén lévő állami telkeket.

Néhány hónapon belül döntés születhet az új zöldmezős beruházás keretében megépülő budapesti centrumkórház helyszínéről – mondta a Világgazdaságnak Karácsony Gergely főpolgármester.

Kiemelte, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának múlt heti ülésén érdemben két helyszínt vizsgáltak, az eredeti XI. kerületi helyszínt a Dobogó városrészben, illetve az Etele tér környékén lévő állami és önkormányzati telkeket, melyek a közösségi közlekedés szempontjából sokkal jobb lehetőséget biztosítanának a szuperkórháznak.

Mi azt gondoljuk, hogy az Etele út környéki helyszín jobb, és a Fővárosi Önkormányzat a saját tulajdonát is hajlandó hasznosítani

– szögezte le a főpolgármester.

Úgy véli, hogy itt nemcsak a vonatok és a 4-es metró közelsége, hanem a távolsági buszok és villamosok is könnyebb megközelítést tesznek lehetővé.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Karácsony szerint egy közel egymillió embert kiszolgáló intézetet nem lenne helyes úgy megépíteni, hogy a közösségi közlekedés hiányzik.

Úgy véli, akár a 4-es metró meghosszabbítása is érintheti a területet.

A főpolgármester megerősítette: egyelőre vizsgálják a két helyszínt, a kormány pedig még abban kért partnerséget, hogy megvizsgálhassák, a közlekedés által okozott rezgések hogyan befolyásolják a lézeres műtéteket. Ez egy orvosszakmai kérdés, és ebben is készek segíteni.

Az Egészséges Budapest program (EBP) keretében megvalósuló, 2020-ra szóló 10 milliárd forintos fővárosi egészségügyi fejlesztésekről a főpolgármester elmondta: ezekben már született egy döntés, de érdemes lenne a kerületek fejlesztési elképzeléseit hosszabb időtávban átgondolni.

Hozzátette: abban is lát nyitottságot a kormány részéről, hogy a fennmaradó 40 milliárd forint elköltéséről egy koncepcióalkotás révén előre állapodjanak meg, hogy a kerületek pontosan tudják, mennyi forrásra számíthatnak, és ne random döntések határozzák meg a pénzek felhasználását.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság csütörtöki számában

Karácsony Gergely Zugló főpolgármester
Kapcsolódó cikkek