Magyar gazdaság

Sinkó Ottó: amelyik cég túléli, örülhet

A Videoton Holdingnak nincs adóssága, és jelentősek a tartalékai, ezért a vezérigazgató-társtulajdonos szerint a csoport a válság után újra fel tud majd pörögni. Sinkó Ottó rámutatott arra az összefüggésre, hogy minél sikeresebb a koronavírus terjedésének visszaszorítása, annál tovább tart a járványhelyzet.

Ez az év elúszott. Azok a cégek, amelyek egyáltalán túlélik, örülhetnek majd, amelyek pedig kisebb veszteséggel zárnak 2020-ban, büszkék lehetnek az eredményeikre – erről a Videoton Holding Zrt. vezérigazgató-társtulajdonosa, Sinkó Ottó nyilatkozott a Világgazdaságnak. Hozzátette, hogy természetesen lesz néhány kivétel, főképp az olyan társaságok, amelyek éppen azt nyújtják, ami a válságban kelendő. A Videotonról elmondta, hogy a vállalatcsoport a magyar gazdaság legstabilabb szereplői közé tartozik: nincs adóssága, és jelentősek a tartalékai. „Ezért megalapozottan hisszük, hogy a válság elmúltával újra teljesen fel tudunk majd pörögni. Nem prognosztizálok érdemi változást az iparági portfóliónk arányaiban sem, az elektronika és az autóipar dominanciája megmarad” – közölte.

A járvány kapcsán úgy véli, hogy annak várható hosszát a közvélemény hajlamos alábecsülni, sokan – teljesen irreálisan – néhány hétben reménykednek. Ezt a téves forgatókönyvet a csupán néhány hétre meghirdetett céges leállások is erősítik, amelyek szerinte ennél hosszabb ideig tartanak majd. Hangsúlyozta, hogy a vírus magyarországi lecsengéséhez, mint Kínában is, három-öt hónapra lesz szükség. „Fontos megérteni, hogy minél sikeresebb a terjedés visszaszorítása, annál tovább tart a járványhelyzet, de annál kevesebben fognak meghalni, mivel mérséklődik az egészségügyi rendszer túlterheltsége.”

A kormány eddig meghirdetett gazdaságvédelmi lépéseit úgy értékelte, hogy e téren a körülményekhez képest egyelőre jól állunk. Egy intézkedést azonban nagyon hiányol, szerinte a kormányzatnak állást kellene foglalnia, hogy mit tesz azoknak a termelő vállalkozásoknak és a dolgozóiknak az érdekében, amelyek hosszú, akár több hónapos leállásra kényszerülnek, de a kiadható, fizetett szabadság már elfogyott. „Az állam még nem jelezte, hogyan kíván részt vállalni annak az időszaknak a terheiben, amely alatt a munkaadóknak nincs bevételük, a munkavállalók nem termelnek, viszont valamilyen jövedelemre szükségük van a megélhetésükhöz.” Hozzátette, hogy az aktuális helyzet a legtöbb jogász értelmezése szerint fizetés nélküli szabadságot indokolna.

Arra a kérdésre, hogy egy tízes skálán hol helyezné el a mostani válságot, azt válaszolta, hogy ez nem lehetséges, mivel a gond a 10-es osztályzatnál is nagyobb, és ilyet eddig senki sem tudott elképzelni. Szerinte a helyzet sokkal rosszabb a 2008–2009-es recessziónál, mert akkor csak a gazdaság kapott sebeket. Kiemelte, hogy míg tíz éve a probléma megjelenése után röviddel hathatós lépések körvonalazódtak, most fél év múltán is még csak a védekezés szakaszánál tartunk. A folyamat pedig bőven a gödör belseje felé mutat, nem kifelé. „Sem gazdasági, sem egészségügyi értelemben nincs gyógymód” – jegyezte meg. Szerinte a pillanatnyi cél a veszteségek minimalizálása, és az újrainduláshoz szükséges cselekvőképesség megőrzése. Ezt követően lehet a válság tanulságait levonni. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy a jövőben megengedhetetlen a mai mértékű kiszolgáltatottság. Példaként az egészségügyi eszközök gyártását említette, ahol jóval szélesebb körű önellátásra kellene berendezkednie az Európai Uniónak, még akkor is, ha ez többe kerülne. „De söprögethetek a saját házunk táján is. Az elektronikai alkatrészeknél is tarthatatlan, hogy bizonyos kategóriákban egyetlen külső forrástól függ egész Európa. Nem lepődnék meg, ha a világ alapvetően újragondolná azokat a követelményeket – legyenek azok gazdaságiak, jogállamiak vagy higiéniaiak –, amelyeket ahhoz kell teljesíteni, hogy a globális kereskedelemben egy-egy ország részt vehessen.”

A vírus hazai lecsengéséhez

3-5

hónapra lesz szükség

járvány Sinkó Ottó gazdasági védelem koronavírus Videoton Holding Zrt.
Ezek is érdekelhetik