Magyar gazdaság

Fiókban maradhat több beruházás terve, sokesélyes az újraindítás

Az már most biztosra vehető, hogy a várt hatezernél nagyságrendekkel kevesebb új szállodai szoba kerül piacra a következő években Budapesten, az viszont még felmérhetetlen, hogy összességében milyen hatással lesz a koronavírus-járvány a folyamatban lévő és a tervezett szállodaberuházásokra – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A KPMG korábbi tanulmánya a mintegy 20 ezer fővárosi szállodaszoba mellé úgy kalkulált a következő három évben további hatezerrel, hogy beleszámolta a folyamatban lévő és a startra kész, tervezett beruházásokat is. Leginkább az utóbbiak majdani költsége és a megvalósításuk időpontja vált bizonytalanná, mert újra kell írni a finanszírozásukhoz szükséges üzleti terveket, és velük együtt a megtérülési időket, a sajáttőke-szükségletet és minden egyebet. Az újratervezést nehezíti, hogy nem tudható, milyen ütemben épül újra a turisztikai piac, és tudni kellene számolni a túl sok ismeretlen elemre épülő banki kockázatkezeléssel is.

Flesch Tamás szerint egyelőre mindenféle forgatókönyv elképzelhető, de „a szállodaipari nem kaszinózás, nem úgy működik, hogy a beruházók megteszik a tétjeiket, azután bíznak benne, hogy bejön”. A beruházások három fő szakaszban vannak: vagy finiselnek, illetve nemrég készültek el, vagy nagyjából szerkezetkészek, vagy esetleg még csak terv formájában léteznek. Az utóbbiak egy egyelőre nem látható hányada el sem fog készülni. Nehéz megjósolni a szerkezetkész épületek sorsát is, mert ezekbe a beruházás összköltségének a jelentős hányadát már bebetonozták. Az sem biztos, hogy a projekteket az eredeti fejlesztő viszi tovább a későbbiekben is. A bankok menet közben is kérhetnek új üzleti tervet, előírhatnak a korábbinál nagyobb sajáttőke-szükségletet, de a fejlesztőnek is megnőhet a hiteligénye. A finanszírozási feltételeknél az sem mindegy, hogy budapesti vagy vidéki szállodáról van-e szó. Az új helyzetre tehát nincs általános recept.

A belföldi turizmus korlátozásokhoz, kötelező óvintézkedésekhez kötött újraindulása már a nyáron remélhető, de a külföldi vendégforgalomra épülő budapesti szállodaiparban a következő négy hónap során még aligha lesz érdemi mozgolódás – mondta Flesch Tamás. A járvány után jó néhány hónapig még minden bizonnyal különleges szabályok vonatkoznak az éttermekre, a szállodákra és a fürdőkre. Maszkos, kesztyűs pincérek szolgálják majd fel az ételeket, nem lesz büféreggeli és -vacsora, egymástól távolabb kerülnek az asztalok, és várhatóan az egyszerre fogadható szállóvendégek számát is korlátozzák. A ma még ismeretlen új szabályzat és az érvényességének időtartama alapvetően kihat a szállodaüzemeltetési mutatókra.

szállodaipar
Ezek is érdekelhetik