Jó árakat kínáltak a gazdák
Sikeresnek minősítette az Agrárminisztérium a március elején a Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) közösen indított földértékesítési programjának első ütemét. A program lényege, hogy az állam nyilvános eljárás keretében értékesíti a kis méretű – három hektár alatti – osztatlan közös tulajdonban fennálló állami tulajdoni hányadokat és a nehezen hasznosítható földeket az érintett tulajdonosok és a helyben lakó gazdák számára. Az első ütemben, amely április elsején ért véget, a meghirdetett 6540 földterületre közel 7200 vételi ajánlat érkezett. Átlagosan a földek 60 százalékára volt érdeklődő, akik összesen csaknem 3,5 milliárd forint értékben tettek ajánlatokat, vagyis ezeket a jellemzően egy hektár alatti földeket és tulajdoni hányadokat is egymillió forintot meghaladó hektáronkénti áron kívánják megvásárolni a gazdák. Az NFK a napokban megkezdi azoknak a földeknek az értékbecslését, amelyekre vételi ajánlat érkezett, hogy a végleges értékesítési árak kialakulhassanak. Az egy hektár alatti földek esetében az állam vállalja az értékbecslés költségét. A kihirdetett veszélyhelyzetben arra törekednek, hogy a teljes értékesítési folyamatot minél kevesebb személyes kontaktus mellett tudják lefolytatni – áll a tárca közleményében. Április végén újabb, hasonló nagyságú és mennyiségű földterület értékesítése várható.
Az első ütemben
7200
vételi ajánlat érkezett


