Magyar gazdaság

Az uniós biztos szerint kevés szó esik a munkások szociális védelméről

A szakmák társadalmi megbecsülésének nőnie kell a járvány után – véli az uniós biztos.

A koronavírus-járvány tapasztalata azt mutatja, hogy a szakmákat jobban meg kell becsülni társadalmilag, különösen az egészségügyi ágazathoz köthető hivatásokat, amelyek eddig alulfizetettek és alulértékeltek voltak az Európai Unióban jelentette ki Nicolas Schmit, a szociális ügyekért és foglalkoztatásért felelős uniós biztos az Euractiv internetes hírportálnak adott hétfői nyilatkozatában.

Át kell értékelnünk, hogy mekkora az egyes szakmák társadalmi értéke, mivel (...) sok esetben a bérezés jelenleg nem felel meg ennek az értéknek

fogalmazott.

Hozzátette, hogy a járvány megnövelte az európai már létező problémáit, mint például a fiatalok kedvezőtlen foglalkoztatottsága, és emiatt bizonytalanabbá váltak jövőbeli kilátásai.

Fotó: Unger Tamás – Vas Népe

Schmit bírálta azt is, hogy

a járvány alatt túl sok szó esik a foglalkoztatás rugalmasságáról, és sokkal kevesebb a dolgozók szociális védelméről,

ezért elengedhetetlen a munkakörülmények átfogó javítása Európa-szerte, továbbá a dolgozói jogok védelme. Hangsúlyozta, hogy a járvány utáni gazdasági fellendülést elősegítő, a vállalkozások talpraállását támogató bankhitelek hasznosak, azonban az adósságfelhalmozás sem a megfelelő megoldás.

A biztos kiemelte azt is, hogy a járvány által legjobban sújtott déli országok megsegítése az egész uniónak érdeke, mivel az unió egységes piacának köszönhetően az északi országok is jelentős mértékben exportálnak ezekbe a tagállamokba.

munkás foglalkoztatottság koronavírus EU
Kapcsolódó cikkek