BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezményes hitelprogramot indít a PM a kisvállalkozásoknak

A kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában.

Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon – jelentette be Varga Mihály.

A Pénzügyminisztérium közleményében kitértek arra is, hogy

ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is.

A kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában.

Varga Mihály
Fotó: Varga Mihály / Facebook

A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez

– emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta:

a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal.

A hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.

A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható.

A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.

Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját:

nem csak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének.

Hozzátette: ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határoztuk meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassunk a kamatmentes finanszírozás segítségével.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.