Magyar gazdaság

Már több mint 11 ezren jelentkeztek a Kisfaludy-programra

A mintegy 28 ezer vidéki magán- és egyéb szállásadó számára meghirdetett pályázatra jelentkezők összigénye meghaladja a 33 milliárd forintot.

Több mint 11 ezren jelentkeztek hétfő éjfélig a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy2030 programjára – mondta a szervezet vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Guller Zoltán közölte:

a mintegy 28 ezer vidéki magán- és egyéb szállásadó számára meghirdetett pályázatra jelentkezők összigénye meghaladja a 33 milliárd forintot.

Emlékeztetett, hogy a pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-éig jelentkezhetnek a legfeljebb nyolc szobát üzemeltető vidéki vállalkozások.

Fotó: MTI/Varga György

A szobánkénti egymillió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni. Számítások szerint 58 ezer ilyen szoba van az országban

- mondta. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a jelentkezés online történik, de néhány dokumentumot postán is el kell küldeni. Felhívta a figyelmet a pályázati követelmények betartására, mert hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázat elektronikus benyújtása után postán kell elküldeni a kinyomtatott aláírt dokumentumot, az ingatlan tulajdoni lapját, és a működési engedély másolatát. Segítséget nyújthat az ügynökség honlapján található videó is, amely részletesen elmagyarázza a folyamatot – mondta Guller Zoltán.

Kisfaludy-program
Kapcsolódó cikkek