Magyar gazdaság

A kormány lépcsőzetesen emelné a családi pótlékot Romániában

A családi pótlék lépcsőzetes emeléséről döntött a román kormány, amelyet már alkotmánybírósági döntés is kötelez arra, hogy – a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében – megduplázza a juttatást.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet „első olvasatban” tárgyalta szerda esti ülésén a bukaresti kormány – közölte Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A parlamentben szövetségesei révén többségben lévő ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett, költségvetési fedezet nélkül elfogadott jogszabály szerint

a gyerekenkénti havi összegét 150-ről 300 lejre (21 600 forint) kell emelni a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti, illetve fogyatékkal élő 3 év feletti kiskorúak esetében.

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya szerint a koronavírus-járvány közepette egyszerűen nincs pénz erre, hiszen a válság miatt az államháztartási hiány már az első fél évben elérte a 4,17 százalékát.

Illusztráció – Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

A kormány januárban sürgősségi rendelettel halasztotta el a családi pótlék azonnali megduplázását, de a rendeletet a baloldali parlamenti többség később elvetette, a kormány pedig hiába emelt alkotmányossági óvást a költségvetési fedezet nélküli parlamenti döntés ellen: az alkotmánybíróság a családi pótlék megduplázásáról szóló törvény végrehajtására kötelezte a kormányt.

A szerdán előkészített – azonnal hatályba lépő, a parlament által később megvitatandó – újabb sürgősségi kormányrendelet szerint szeptember elsejétől 20 százalékkal növelik a családi pótlékot, majd évente kétszer újabb 20-20 százalékkal. Így

a családi pótlék 2022 július elsején érné el a jelenlegi szint kétszeresét

– mondta a munkaügyi miniszter.

A PSD már korábban kilátásába helyezte, hogy bizalmatlansági indítvány terjeszt be a kormány ellen, amennyiben a kabinet „nem hajlandó” megkétszerezni a családi pótlékot, illetve nem hajtja végre az előző PSD-kormányok idején erre az évre előirányzott 40 százalékos nyugdíjemelést.

A román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de gazdasági elemzők és nemzetközi pénzintézetek arra figyelmeztettek, hogy a „populista” intézkedések következtében a deficit akár a 10 százalékot is elérheti.

Románia családtámogatás családi pótlék
Kapcsolódó cikkek