Magyar gazdaság

Minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket

Az államtitkár megjegyezte: korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat. 

Korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat

– mutatott rá az államtitkár.

A 2020/21-es tanévtől már minden diák – összesen 1,2 millió tanuló – teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak. Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.

Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza

– ismertette.

https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/289541468941296

Az államtitkár megjegyezte: korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.

Rétvári Bence hozzátette: az állam újra szerepet vállal a tankönyvek készítésében és kiadásában is. Kiemelte, hogy az állami tankönyvek jóval alacsonyabb költséggel készülnek, mint a magánkiadók könyvei, és az ügyintézés is jóval kevesebb adminisztrációt ró az iskolákra, miután az digitális felületeken zajlik. Azt is elmondta, hogy kiemelt szempont az esélyteremtés is, azaz nem kell mérlegelni, hogy egyik vagy másik tankönyvet azért választják, mert olcsóbb vagy drágább, hanem az iskola, a diákok profiljához lehet igazítani a rendeléseket. Közölte, hogy a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és

Rétvári Bence tankönyv
Kapcsolódó cikkek