Újabb autóvásárlási programot hirdethetnek meg az ősszel
Kotroczó Melitta | Nehezen indult a nyár az autókereskedelemben, áprilisban alig írtak alá új szerződéseket, májusban azonban éledezett a piac, és az előző év azonos időszakának már az 50 százalékát is elérte az új szerződések száma. A járvány után gyors felpattanás azonban már biztosan nem lesz az ágazatban – mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. Elmondása szerint júniusban a tavalyi azonos hónapénak a 60 százalékát érte el a piac. A július és az augusztus hagyományosan szabadságolással telt, ezekben a hónapokban a lakosság autóvásárlási kedve egyébként is alacsony.
A Gémosz elnöke szerint az év további részében nem várhatók teljes gyárleállások egy esetleges második hullám esetén sem. A gyártók ugyanis igyekeznek felkészülni, hogy akkor is fenn tudják tartani a termelést, ha szigorodnak az egészségügyi korlátozások. Hozzátette, a magyar márkakereskedői hálózat jól vizsgázott a járvány idején: a szervizek nyitva maradhattak, a dolgozók és az ügyfelek biztonsága érdekében kidolgozott protokollt betartották, és gyorsan alkalmazkodtak hozzá. Meglátása szerint ezért erősebb szigorítás esetében sem lenne indokolt bezárni a szalonokat.
Az év további részében az autókereskedelem érdemi volumennövekedésére akkor lehetne számítani, ha a korszerű belső égésű motoros járművek is részesülnének uniós támogatásban – emelte ki Gablini Gábor. Mint mondta, nem elég, ha egy ország támogatja az ágazatot, európai szintű döntésekre és támogatásokra van szükség. Zárt ajtók mögött már zajlanak erről a tárgyalások, pozitív döntés esetén pedig a tavaly őszi forgalomnak akár a 80 százaléka is elérhető lenne. A Gémosz elnöke arról is beszélt, hogy az autógyártók már most is vonzó akciókkal és kedvezményekkel próbálják értékesíteni a járműveket, ennek is betudható, hogy Magyarországon a járvány enyhülésével hamarabb és magasabb szintre pörgött fel a piac, mint az európai, sőt, más piacokról is hoztak készleteket a gyártók. A forint gyengélkedése miatt azonban a gyártók céljai ellenére csökkenhetnek az akciók. Az elektromosautó-vásárlás állami támogatása lendületet adott, óriási volt az érdeklődés, senki nem számított arra, hogy a keret másfél nap alatt kimerül – emelte ki Gablini Gábor. Megjegyezte azt is, hogy sokan lemaradtak a támogatásról, és bíznak benne, hogy idén október második felében ismét lesz pályázat. Erre van is esély, hiszen Magyarország is aláírta a Green Dealt, amelyben folyamatos elvárás az elektromos autók értékesítésének támogatása.
Érdemi volumennövekedés akkor lehet az autókereskedelemben, ha a korszerű belső égésű motoros járművek is részesülnének EU-s támogatásban
A tavaly őszi forgalom
80
százaléka is elérhető lehet


