Magyar gazdaság

Egészségügyi és gazdasági szempontból fontos K+F projektek indulnak

Összesen 7 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a népegészségügyi szempontból jelentős kutatás-fejlesztési projektek.

Összesen 7 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a népegészségügyi szempontból jelentős kutatás-fejlesztési projektek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette,

a „Befektetés a jövőbe” címmel meghirdetett új felhívásra már 54 projekt érkezett szakpolitikai véleményezésre.

Schanda Tamás
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A koronavírus elleni küzdelemben komoly nemzeti összefogást sikerült elérni, ami rendkívül gyors, látványos eredményekhez vezetett. Ebben a kiélezett helyzetben a népegészségügyi szempontokat a legfontosabbak között tartjuk számon, ezért a vállalkozások, egyetemek és kutatóintézmények alkotó együttműködését ezután is minden eszközzel támogatjuk – mondta a pályázat kapcsán Schanda Tamás.

Ez a lehetőség egyszerre szolgálja az emberek egészségének és életének védelmét, illetve a magyar gazdaság erősítését. Ezeknek az elvárásoknak egyszerre kell megfelelni, hiszen Magyarországnak működnie kell

- mondta a miniszterhelyettes.

Az új pályázati felhívás nem csak a koronavírus okozta tömeges megbetegedések elleni küzdelmet támogatja, hanem a népegészségügyi kockázatot jelentő megbetegedések kutatását és célzott válaszok – konkrét fejlesztések, innovációk – kidolgozását is lehetővé teszi.

A támogatott projektektől új diagnosztikai és terápiás eljárások, jelentős új népegészségügyi technológiák és szolgáltatások, illetve Magyarországon ideiglenesen vagy tartósan hiánycikknek minősülő termékek helyettesítését célzó prototípusok vagy termékek fejlesztését várják.

Azok a pályázók, akik pozitív szakmai véleményt kapnak, annak birtokában nyújthatnak be támogatási kérelmet 2020. december 4-ig.

kutatás és fejlesztés Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ITM Schanda Tamás
Kapcsolódó cikkek