Magyar gazdaság

Új erőre kaphat az újlakások piaca

Az új lakások építése esetében a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ismét 5 százalékra csökkentik az áfa mértékét.

A szerdai kormányülést követően Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-ben számolt be arról, hogy a kabinet elfogadta Novák Katalin előterjesztését, miszerint

az új lakások építése esetében a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ismét 5 százalékra csökkentik az áfa mértékét.

Az előzetes hírek szerint

az áfacsökkentés 2022.december 31-ig megkezdett építkezésekre vonatkozik.

Azt már most lehet tudni, hogy ez az intézkedés mindenképpen jó hatással lehet az elmúlt hónapokban megtorpant az újlakások piaca.

Fotó: Kallus György

Az 5 százalékos áfa kivezetését követően a piacot leginkább az elbizonytalanodás jellemezte. Az Otthon Centrum rendelkezésére álló adatokból is ez látszik, hiszen idén már egyértelművé vált, hogy az előző évihez képes kevesebb új projekt indul. Míg 2020. III. negyedévben 47 új projekt indult el, addig 2019. III. negyedévében 55 beruházást kezdtek meg a fejlesztők.

Ha lakások számát vesszük alapul, akkor még nagyobb a különbség: 2020-ban 432 lakás, míg 2019-ben 981 lakás építését kezdték meg.

A csökkenés mértéke az újonnan indított projektek számában 15 százalékos, míg az ezekben épített lakások számában már 56 százalék volt.

A kedvezményes áfa és az otthonteremtési támogatások az elmúlt években megtöbbszörözték az építési és lakásvásárlási kedvet, azonban a kedvezményes áfa kivezetése ezt a lendületet megtörte. A jelenlegi helyzetben, amikor a járvány következtében egyre erősebb a gazdaságot érintő elbizonytalanodás, mindenképpen jótékony hatással lehet az intézkedés az egyik legjelentősebb gazdasági szereplőre az építőiparra, amely így a gazdaság teljesítményén érdemben tud majd javítani – áll a közleményben.

Mivel az új rendelkezés nem köti ki a kedvezményt a rozsdaövezeti területek igénybevételéhez várhatóan tovább folytatódhatnak a nagyvárosokban és agglomerációban zajló fejlesztések is.

áfa-csökkentés újlakás építés áfa újlakás
Kapcsolódó cikkek