BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csigalassúsággal halad a kataszterezés

Rostás Szabolcs (Kolozsvár) | Roppant lassan halad Romániában a kataszterezési folyamat, amely elvileg ingyenes, és 2023-ra kellene lezárni, de a bel- és külterületek telekkönyvezésének még a fele sem készült el. Bár a 2015-ben elfogadott kataszteri törvényt nemrég ismét módosította a bukaresti parlament felsőháza, az állami finanszírozású országos telekkönyvezési program így sem halad a kívánt ütemben. A hatályos jogszabály kimondja többek között, hogy a földtulajdonosok számára állami finanszírozással az egész ország területén ingyenes a bel- és külterületek telekkönyvezése. Az önkormányzatok versenytárgyalás keretében köthetnek szerződést a kataszteri hivatalok által elismert földmérő cégekkel, hogy a közigazgatási területükhöz tartozó valamennyi földtulajdont felvezethessék az országos kataszteri programba, azaz minden földterületet telekkönyvezni lehessen. Az állam által kínált ár azonban annyira alacsony, hogy sok helyen nem találnak kivitelezőt.

Nagyban hátráltatja a telekkönyvezési munkát az is, hogy számos megyében a kataszteri nyilvántartáshoz szükséges birtoklevelek felét sem kapták meg a földtulajdonosok. A földosztó bizottságok sok helyen csapnivaló munkát végeztek, nem pontosak a terepen végzett mérések. Emellett Romániában általános jelenség, hogy olyanok is földhöz jutottak, akiknek ehhez nem lett volna joguk, és még birtoklevelet is kiállítottak számukra, amelyet csak bírósági úton lehet megsemmisíteni. A 2015-ben útjára indított kataszteri program végrehajtásának akadályozója volt az országban rendkívül elterjedt zsebszerződések gyakorlata is. Egy két évvel ezelőtti törvénymódosítással elismerték ezeket a megállapodásokat, rögzítve, hogy a visszaigénylést kérő egykori tulajdonos nevére megnyitott telekkönyvbe az új tulajdonos bejegyezheti a birtoklási igényét. Ha pedig erről a volt tulajdonossal vagy az örökösökkel közmegegyezés van, és a birtoklási jogot három éven belül senki nem támadja meg, az új tulajdonos telekkönyvezheti a területet. A mostani módosítás ugyanakkor az országos kataszterezési program lezárása után is biztosítja a földtulajdonosok számára a lehetőséget, hogy a telekkönyvbe bejegyezzék a földhasználati jogukat.

A napokban Adrian Oros román mezőgazdasági miniszter is sürgette a termőföldek telekkönyvezési folyamatának felgyorsítását, figyelmeztetve: fennáll a veszélye, hogy telekkönyv hiányában a gazdák egy része elveszíti a hektáronként járó állami szubvenciót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.