Hogy látja a járvány második hullámában a hazai vállalkozások helyzetét?
A tavasszal a cégek megtanultak egy sor alkalmazkodási, reagálási mechanizmust. A második hullám azonban a várakozásokon felül is hozott olyan meglepő fordulatokat, amelyekkel nem számoltunk. Az összkép alapján azt gondolom, a magyar cégek döntő része mindent elkövet, hogy felkészüljön, alkalmazkodjon az új helyzethez, ám bármennyire is előrelátók, az élet újabb és újabb helyzeteket, adott esetben nehézségeket gördít eléjük.
Hogyan értékeli a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit?
Korábban nézeteltérés volt az Innovációs és Technológiai Minisztériummal abban, hogy nem volt túl szerencsés Kurzarbeitnek nevezni a magyarországi bértámogatási programot, mert főként a német cégek úgy látták, hogy a program nem teljesen az, mint ami Németországban van. A magyar költségvetés, az államháztartás helyzete, az infrastruktúra fejlettsége elmarad a németországitól, ezért sem volt jó az azonos elnevezés, de a program ezzel együtt is jelentős segítség volt. Azonban szögezzük le:
Ha a légi közlekedés 95 százalékkal esik, akkor támogathatjuk, de ha azt látjuk, hogy két éven belül valószínűleg nem áll helyre, akkor olyan költségbe verjük az országot, amit utána államadósságban, inflációban, költségvetési hiányban nagyon-nagyon meg fogunk szenvedni. Ennek a végén mindig az adófizető áll. Nagyon nehéz megtalálni a legkevésbé fájdalmas utat, de úgy látom, hogy a kormány kellő józansággal egyensúlyoz.
A válságok utáni új gazdasági szerkezetben minden vállalkozást meg kell menteni?
Vannak élethelyzetek, amelyek átrendezik a piacot, a mostani ilyen. A robbanómotor idején talán érdemes lett volna pénzt szánni a lovas kocsisok megmentésére, de az élet utólag megmutatta volna, hogy nem lett volna értelme.
A lakosság például hajlik arra, hogy az otthon összeállított élelmiszer-bevásárló listáját elküldje interneten, és ahelyett, hogy elmenne a boltba, otthon kivárja azt az akár több órát is, amíg az áru megérkezik. Az is látható, hogy egyes válságok, mint a mostani is, összefüggésben vannak a helyváltoztatással. Így most a válság hatásaként nem működik vagy nehézségekkel küzd a repülőgépipar, a turizmus, vendéglátás, a gépkocsihasználat vagy az üzemanyag-fogyasztás.
Mennyit javult a cégek versenyképessége az elmúlt időszakban?
A lengyelországi piac például hatalmas és szinte önellátó, ráadásul az ország gond nélkül működteti a szénerőműveit. Szlovákiában teljesen beálltak a sorba, együttműködnek az európai magországokkal, Csehország pedig történelmileg iparosodottnak számít.
Korábban arról beszéltem, hogy Románia a versenytársunk, mert látnunk kell, hogy a Partium versenyképessége komoly kihívás bizonyos magyar városoknak: Békéscsaba mellett ott van Arad, de Debrecenhez képest Nagyvárad lehetőségei is jelentősek. Ezzel számolnunk kell, de ebben nem feltétlen látok bajt. Nagyobb probléma lenne, ha homokba dugnánk a fejünket. A hazai cégek versenyképessége sokat javult, de ez nem rövid távú folyamat.
Sikerült megerősíteni a szakképzést?
A kamara támogatja, hogy aki elsajátít egy szakmát, és arra érdemes, egyszerűsített úton juthasson be a felsőoktatásba. Egy 14 éves gyerek még nem tudja pontosan, hogy mi akar lenni. Ha első lépésben adok neki olyan szakmát, amely kenyeret ad, amikor érett lesz és elhelyezkedik, továbbléphet, akár egyetemen is továbbtanulhat.
Azt javasoljuk, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy szakmát tanulhasson, amelyen belül továbbmehet, ha pedig nem tetszik neki, választhatja a felnőttképzést. Ez nagyon aktuális a Covid-helyzetben, ezért is erőlteti a kamara a felnőttképzés erősítését, azon belül pedig a részszakmák megerősítését. Be kell azonban látni, hogy erre sajnos még kicsi a társadalmi igény.
Mit kell tenni a nyugati cégek versenyelőnyének ellensúlyozására?
Itt két, egymást erősítő folyamat is zajlik. Az egyik az evolúció, amikor egy cég lépésről lépésre erősíti magát. A másik a gazdaságirányítás, amelynek az a feladata, hogy megtalálja a növekedésre alkalmas cégeket, és megjelölje őket különböző technikákkal, például úgy, hogy többletforrást biztosít számukra, hozzájuk rendeli az oktatási rendszert, hozzájuk építi az infrastruktúra egy részét, megrendelést ad számukra.
A Szijjártó Péter vezette külügy egyébként ebben abszolút hiperaktív, és folyamatosan keresi azokat a cégeket, amelyek betelepítésével és a hazai vállalkozások összekapcsolásával jó együttműködés alakulhat ki. Számos hazai sikertörténet mutatja, hogy a magyarországi cégek is helytállnak a világpiacon.
Bizonyos vélemények szerint harminc-negyven regionális középvállalatra lenne szüksége az országnak. Ez eddig miért nem így alakult?
Ezt a rendszerváltáskor elrontották. Nagyon-nagyon sok politikai hiba, rövidlátás és tisztességtelenség is volt abban, hogy nem tudtuk ezt az iparági szerkezetet felépíteni. Ha Csányi Sándor személyében nem egy karizmatikus vezető irányítaná az OTP-t, akkor ma nem lenne OTP.
De említhetem az MVM-et, amely ha elkezdett volna a Balkánon – ahol permanens az áramhiány – erőműveket, hálózatokat felvásárolni, akkor lehet, hogy a tőzsdén is jelen lenne. Egyszóval rengeteg lehetőségünk lett volna. A turizmus is csak az elmúlt években nőtt dinamikusan. De miért nem tudtuk ezt megerősíteni eddig, amikor például a fél NDK, meg NSZK idejárt nyaralni?
Mit vár a következő hónapokban és években a gazdaságra?
A Covid-vírus olyan folyamatokat is eltakar, amelyeket rendkívül komolyan kellene venni, de sok dolgot nem látunk a járvány miatt. Az internetes biztonság, a robottechnológia vagy a helyváltoztatás korlátozásából fakadó nehézségek, vagy hogy milyen autók lesznek, mi hajtja őket, meddig maradnak még a benzin-gázolaj üzemű autók – ezek a valódi kérdések, azonban nem látunk tisztán.
Az autóipar is ezért küzd nehézségekkel, mert nem látja a jövőt. Lesznek nagy kihívások a következő néhány hónapban is, főként, hogy miképp állunk fel a Covidból, miképp szerezhetjük vissza a felvevőpiacainkat, illetve hogyan szerezhetünk esetleg újakat. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell találnunk a lehetőséget, az esetleges sok rossz útból a legkevésbé rosszat kell választanunk.
