Magyar gazdaság

Újabb tízmilliárdok jutnak az egészségipari fejlesztésekre

Magyarországnak a saját lábára kell állni az egészségiparban is, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, augusztusban egy 50 milliárdos program indult.

Nem szeretnének érdemi pályázatot visszautasítani, ezért a Pénzügyminisztérium valószínűleg bővíti az egészségipari támogatási program keretét

– mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1-en.

Emlékeztetett:

augusztusban, a pályázat kiírása utáni héten, az ötven milliárd forintos pályázati keretet jelentősen meghaladó jelentkezés érkezett. Jelenleg úgy tűnik, hogy az első körben sikeresen pályázó 32 céget 36 milliárd forinttal támogatják.

A maradék támogatás szétosztására múlt hétfőn újból megnyitották a pályázatot, amikor is mindössze egy nap alatt 26 cég pályázott – tudatta az államtitkár. Mint mondta,

a kormány a pályázó vállalkozások beruházásának 80 százalékát támogatja, amennyiben az a koronavírus-járvány helyzethez kapcsolódó termékek gyártására irányul és 6 hónap alatt megvalósul.

Fotó: Shutterstock

Egyéb egészségipari kapacitást növelő beruházok 50-80 százalékának támogatására pályázhatnak a cégek – tette hozzá. Hangsúlyozta: a program célja, hogy Magyarország egészségipari kapacitásait kiépítsék, illetve jelentősen megnöveljék. Jelenleg a Magyarországon gyártott termékek aránya elenyésző, kevesebb, mint 20 százalék – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ez más országokban 70-80 százalék fölötti.

Az Egészségipari támogatási programjának (Etp) köszönhetően, pénteken írtak alá újabb három támogatási szerződést.

A járványhelyzettel az egészségipar, az ellátáshoz szükséges eszközök és gyógyszerek gyártása stratégiai ágazattá vált, ezért Varga Mihály pénzügyminiszter szerint világos, hogy Magyarországnak a saját lábára kell állni az egészségiparban is.

Legutóbb a Meditop Kft. kapott támogatást, a cég fejlesztése a vírusfertőzés megelőzéséhez és a betegek kezeléséhez szükséges gyógyszerek előállításához kapcsolódik. A több mint 1,6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,5 milliárd forinttal járul hozzá. Szerződést írtak alá a Viresol Kft.-vel is, ami Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb búzakeményítő gyára, amely szintén a járványhoz kapcsolódó, 430 millió forintos kapacitásbővítést valósít meg, hazai alapanyagforrásból tud majd az egyre emelkedő etanol termékek iránti keresletnek eleget tenni, ehhez a kormány 406 millió forintos támogatást nyújtott.

A Pharmaherb Kft. 407 millió forintos projektjéhez 276 millió forintos támogatás társul az Etp-ből; a beruházásnak köszönhetően nő a cég kapacitása és a termékek minősége, ami erősíti a hazai vállalkozások jelenlétét a tinktúrák piacán. A tárcavezető kiemelte: az aláíró vállalkozások együttesen 2,5 milliárd forintnyi beruházást valósítanak meg.

Korábban a nyertes pályázók között volt az ExtractumPharma mellett az orvosi eszközöket gyártó Sanatmetal Kft., amely az 1,47 milliárd forintos projektjéhez több mint 720 millió forint támogatást nyert el, valamint a high-tech fém- és műanyag eszközök megmunkálásával foglalkozó Eu-Fire Kft. Az utóbbi 1,88 milliárd forintos beruházásának megvalósításához 1,5 milliárddal járul hozzá a program.

 

egészségipar Varga Mihály Gion Gábor
Kapcsolódó cikkek