Magyar gazdaság

Varga Mihály: a válság utáni időszakra is készül a gazdaságpolitika

A gazdaságpolitika célja, hogy mire a világgazdaság újraindul, a magyar vállalkozások élni tudjanak a lehetőségeikkel és nyertesei legyenek a válság utáni időszaknak – jelentette ki Varga Mihály a Figyelő TOP 200 gálaestjén.

A kormány arra törekszik, hogy a gazdaságvédelmi intézkedésekkel mérsékelje a vállalkozásokat, a munkavállalókat és a családokat ért hátrányokat, ezért folytatja az adócsökkentésre és a beruházások támogatására épülő politikát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelő Top 200 rendezvényén. Beszédében kifejtette, hogy a kormány továbbra is számít a vállalkozások részvételére a gazdaságfejlesztési törekvések megvalósításában és az innováción alapuló termelés minél szélesebb körű elterjesztésében.

Fotó: Simon Móricz-Sabján ⁣ / VG

Mint mondta, támogatni kell azoknak az iparágaknak az erősödését, amelyek az önellátás és a növekedés további forrását jelentik. A miniszter kiemelte: minden remény meg van arra, hogy ismét eredményesen küzdjük le a válságot, ahogyan azt tettük tavasszal és 2010-ben is, ebben nagy szerepe van a Gazdaságvédelmi Akciótervnek.

A munkahelyek védelme érdekében hozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar továbbra is stabil maradt, több mint 900 ezer munkavállaló részesült eddig támogatásban.

Varga Mihály felhívta a figyelmet: a kormány a válsághelyzetben is megtartotta korábbi ígéretét és folytatja az adócsökkentéseket, a szociális hozzájárulási mérséklése minden vállalkozás működését segíti.

Fotó: Simon Móricz-Sabján ⁣ / VG

A hitelmoratórium bevezetésével eddig több mint 1 millió 600 ezer lakossági ügyfél és 60 ezer vállalat élt, 2000 milliárd forintot megtakarítva az idei évben. Tájékoztatása szerint,

200 milliárd forintot tesznek ki azok a kedvezményes és állami garanciát tartalmazó hitelprogramok és többszáz milliárd forintot azok a beruházási támogatások, amelyeket a magyar vállalkozások fejlesztéseikhez vettek igénybe.

A Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy Magyarországon a bruttó hazai termék az év egészében 6,4 százalékkal csökken, a hiány a 8-9 százaléka között lesz. Ugyanakkor a kormány továbbra sem adja fel a növekedést támogató és szigorú fiskális politikát. Ennek jegyében egy olyan 3 éves pénzügyi forgatókönyvet dolgoz ki a tárca, amely bemutatja, hogy hogyan tér vissza a magyar gazdaság a válság előtti pályára, amelyet az adósságcsökkentés és a hiány kordában tartása jellemez – közölte Varga Mihály.

figyelő top 200 pénzügyminiszter Varga Mihály
Kapcsolódó cikkek