Magyar gazdaság

Adócsökkentést jelentett be a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök a hét végén ismertette a gazdaságvédelmi akcióterv kiterjesztéséről szóló kormányzati döntéseket. A kabinet célja, hogy a következő hónapok nehézségei után a gazdaság megerősödve kerüljön ki a válsághelyzetből.

Mintegy 200-250 milliárd forint megtakarítást jelent a kisebb cégeknek az adócsökkentés, ami az újraelosztás szempontjából számottevő átrendeződés – mondta a Világgazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azután, hogy a kormányfő bejelentette: 2021. január 1-jétől a kis- és közép-, valamint az egyéni vállalkozások iparűzési adóját az év végéig a felére csökkentik.

A kamara elnöke üdvözölte, hogy a kormány elfogadta a javaslatukat, így a vállalkozások is könnyebben tudnak tervezni.

A döntés szükségszerűségét azzal indokolta, hogy a jövő év közepéig az iparágak jelentős részében érződni fognak a gazdasági nehézségek. Azt is hozzátette: az elmúlt három negyedévben a magyar gazdaság szerkezete drasztikusan átalakult.

A kamara álláspontja végig az volt a kormánnyal való egyeztetések során, hogy egy ilyen helyzetben a közteherviselésből mindenkinek ki kell vennie a részét. Az állam, a vállalkozások, a családok és a magánemberek is automatikusan reagálnak, Parragh László szerint ebből az önkormányzatok sem vonhatják ki magukat.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Járványköltségvetést készítünk, mindent annak a célnak rendelünk alá, hogy az emberek egészségét és munkahelyét megőrizzük

– így indokolta a Világgazdaságnak Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetségé­nek elnöke, hogy miért támogatják az adócsökkentést.

Hozzátette, hogy a városok működését min­den­képpen át fogja alakítani a be­vé­­telkiesés, a fejlesztésekről viszont nem hajlandók lemondani. Ha ugyanis visszavonnák a beruházásokat, azzal csak tetéznék a bajt. A kormány döntése értelmében a 25 ezer fő alatti településeket kompenzálják, az ennél nagyobbak egyéni elbírálás alá esnek.

Szita Károly lapunknak jelezte: abban állapodtak meg a miniszterelnökkel, hogy január közepéig elkészítik a költségvetéseket, ezt követően egyenként fognak leülni egyeztetni a Pénzügyminisztériummal, és áttekintik a nagyobb települések pénzügyi helyzetét.

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a járványügyi intézkedések miatt ideiglenesen bezárt vállalkozásokat decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatják.

graf

Emellett a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a családok és a vállalkozások hitelmoratóriumát fél évvel, július 1-jéig meghosszabbította a kormány.Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a támogatás csak segítség a túléléshez, a teljes helyreálláshoz az szükséges, hogy az érintett vállalkozások rövid időn belül újra tudják kezdeni tevékenységüket. Viszont érdemes lehet felülvizsgálni, hogy van-e még olyan ágazat, amelyet szükséges támogatni.

A Századvég elemzője emlékeztetett, hogy az intézkedés eredetileg az év végéig szólt, majd szelektíven meghosszabbították június 30-ig. Ezt hosszabbították most meg teljes körűen a jövő év közepéig, ami pozitívum, hiszen a vírus velünk van, és a csak szűkebb kört érintő hosszabbítás nem lett volna teljesen igazságos.

Érdemes mérlegelni

A Magyar Bankszövetség arra kéri az adósokat, hogy akiknek a törlesztése nehézséget okoz, feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével, akik azonban nem tartoznak ebbe a csoportba, mérlegeljék a törlesztés folytatását – közölte Kovács Levente főtitkár. | vg

Szintén új intézkedés, hogy a gyereket nevelő és vállaló családokat hatmillió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segíti a kabinet. Ez utóbbi intézkedés makrogazdasági hatása Regős Gábor szerint vélhetően nem lesz olyan jelentős, hiszen felvehető kölcsönök eddig is voltak, viszont az új hitel alacsonyabb kamatozású lesz.

adócsökkentés helyi iparűzési adó Parragh László gazdaságvédelem
Kapcsolódó cikkek