Nem fizették az érintettek, ezért megszüntetik Mohácson az ebadót. A város korábbi, ellenzéki polgármestere azt mondta, annak idején azért vezették be az adót, mert állatjóléti kiadásokat kívántak fedezni belőle – írta az ATV.hu.
– magyarázta Csorbai Ferenc az ATV híradójának.
A portál beszámolója szerint 2017 után vezették be több településen is az országban az ebrendészeti díjat. Ezzel még a kutyások is egyetértettek volna, de a tulajdonsok jó része egyszerűen nem fizeti ezt az adót. Pécsváradon még hatályban van ez a díj, de már itt sem sokáig.
„Az első évben még olyan 1,1 millió összejött, most egy olyan félmillió körül vagyunk,
és meg kell húzni a mérleget, hogy érdemes-e, hogy a szükséges munka, ami van vele, adminisztráció és egyebek, banki költség, valóban megéri-e, hogy egy ilyen adót fenntartsunk” – nyilatkozta Zádori János, Pécsvárad polgármestere.