BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százmilliós költségvetési csalás miatt vettek őrizetbe öt embert

A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okoztak az államnak.

A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az az öt ember, akiket a héten vettek őrizetbe adónyomozók – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.

A tájékoztatás szerint a nyomozás a megyei főügyészség irányítása mellett az adóhatóság dél-alföldi bűnügyi igazgatóságán folyt. Egy korábbi akcióban elfogott, pályázati visszaélésekkel meggyanúsított és azóta is letartóztatásban lévő férfi

egy számlagyár most elfogott vezetőjével abban állapodott meg, hogy cégei a pályázatok során beszerzett eszközökről túlárazottan, a pályázathoz biztosított legmagasabb összegben állítanak ki számlát.

A számlagyár vezetője és az irányítása alatt álló társai emellett tényleges beszerzés hiányában is állítottak ki számlákat.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A pályázó cégek a valótlan tartalmú számlákat nemcsak a pályázatok elszámolásánál, hanem az áfabevallásukban is szerepeltették, ezáltal a számlagyár most elfogott vezetője és társai összesen 736 millió forintot meghaladó összegű pályázati támogatás jogosulatlan megszerzéséhez és áfalevonáshoz nyújtottak segítséget.

Az adónyomozók a számlagyár tagjai közül öt embert őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az ügyészség a gyanúsítottak letartóztatását a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta. A Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön mind az öt gyanúsított letartóztatását elrendelte.

A döntés fellebbezések miatt egyik esetben sem végleges.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.