Több mint 15 százalékponttal, a GDP 81 százalékára emelkedett a magyar államadósság egy év alatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján. Az év végi fiskális élénkítés hatására az államháztartás nettó finanszírozási igénye az utolsó negyedévben 2114 milliárd forint volt, ami a bruttó hazai termék 15,8 százalékát tette ki. Ezzel együtt az egész éves deficit 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára emelkedett. Mint a Világgazdaság korábban megírta, óriási fiskális stimulust kapott a gazdaság, miután a Gazdaságvédelmi Alap ráfordításai az végére elérték a 4000 milliárd forintot. A kormány mintegy 3000 milliárd forint beruházás elindításáról döntött tavaly.
A koronavírus-járvány 2020 márciusától alapjaiban írta át a gazdasági és költségvetési folyamatokat. Fontos megjegyezni, hogy a gigantikus hiány létrejöttében a főszerepet a kiadási oldal játszotta, a bevételek viszonylag stabilak maradtak, bár a járvány miatt a 2020-as előirányzathoz képest mintegy 1400 milliárd forint adóbevétel esett ki a büdzséből. A számokból jól látszik, hogy a legnagyobb veszteséget a fogyasztási típusú adók elmaradása következtében szenvedte el az államkassza, ugyanakkor a tavaszi lezárások miatt kieső fogyasztást az év második fele részben ellensúlyozni tudta, ami magyarázat lehet a vártnál kedvezőbb GDP-adatokra. A személyijövedelemadó-befizetések teljesülése azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány második hulláma alatt a munkaerőpiac állta a sarat.
A fiskális konszolidáció elhúzódása miatt az idei évre 6,5 százalékos hiánnyal kalkulál a pénzügyi tárca, de a beinduló növekedés következtében enyhén csökkenhet az államadósság. Az államháztartási folyamatok stabilitására utaltak a nemzetközi hitelminősítők a legutóbbi értékelésükben, amelyben megerősítették a magyar államadós-osztályzatot. A Fitch Ratings külön kiemelte, hogy a magyar közadósság szerkezete is javult a legutóbbi években: az adósságállomány devizahányada 2016 óta 10 százalékponttal, valamivel 20 százalék alá csökkent 2020 végéig, annak ellenére, hogy a BBB besorolású szuverén adósokra jellemző mediánérték 35,1 százalék volt. A Standard & Poor’s ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy nem mutatkoznak finanszírozási nyomás jelei, annak ellenére sem, hogy várakozásaik szerint a magyar államadósság-ráta a következő években is a GDP-érték 80 százaléka környékén marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.