BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Volt egy hirtelen rázós eset, idézi fel a bankfelügyelet távozó vezetője, de az MNB megoldotta

A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke beszélt megbízatása kihívásairól és sikereiről is. Kandrács Csaba szerint a magyar pénzügyi rendszer szinte minden szempontból jobb állapotban van, mint 2019-ben volt.

A megbízatása alatt történtekről és a magyar pénzügyi rendszer helyzetéről adott interjút a Magyar Nemzeti Bank (MNB) távozó pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke, Kandrács Csaba.

20211015_006_MOR
A válságok ellenére stabilabb lett a magyar pénzügyi rendszer az elmúlt években Kandrács Csaba szerint / Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az Indexnek nyilatkozó egykori jegybankár elmondta, hogy jelenleg a féléves lehűlési időszakot tölti, miután a több mint 1100 intézmény felügyeletének ellátása után a jogszabályok értelmében erre szüksége van, így jövőbeli terveiről sem tudott konkrétumokat mondani, azon kívül, hogy több időt szeretne eltölteni a családjával.

Válságok sorában állt helyt a magyar pénzügyi rendszer az elmúlt években

Hatéves alelnöki megbízásának történései kapcsán elmondta: nagy segítséget jelentett az, hogy alelnöki kinevezése előtt három évig már a felügyeleti területen dolgozott ügyvezető igazgatóként, ám 

az olyan eseményekkel, mint a járvány, az energiaválság, a háború, az infláció vagy az amerikai bankválság, nem lehet előre számolni.

Az orosz–ukrán háború után végelszámolás alá került Sberbank esete kapcsán kiemelte, hogy a hazai Sberbank nem a saját problémái, hanem az anyavállalat nehézségei miatt került súlyos helyzetbe, de alelnöki megbízása kezdetén, a Covid alatt olyan alapvető dolgok biztosítására is figyelni kellett, mint hogy országosan működjenek az ATM-ek.

Szintén Kandrács Csaba megbízása alatt érkezett az energiaválság, a háború vagy épp az inflációs sokk. Azonban míg az amerikai kamatemelések miatt több bank is bedőlt a tengerentúlon, addig Magyarországon a jóval nagyobb mértékű kamatemelés sem okozott ilyen gondot. A távozó alelnök szerint megbízatása alatt a hazai pénzügyi szektor tovább erősödött, ideértve a bankokat, a biztosítókat, a pénztárakat vagy épp a tőkepiacot is, így ma minden szektor stabilabb, egészségesebb állapotban van, mint volt 2019-ben.

Kiemelkedő szakmai csapat jött létre a felügyeletnél

Kandrács Csaba beszélt arról is, hogy miután 2013-ban a felügyelet beolvadt az MNB-be, egy ütőképes szakmai csapat alakult ki, így a jegybanki felügyelőkre az intézmények már nemcsak ellenőrként, de partnerként is tekintenek. 

Míg tíz éve elképzelhetetlen lett volna ez, ma már a piaci szereplők döntések előtt kikérik a felügyelet véleményét.

Emellett számos innováció is indult az MNB-nél, így a zöldpénzügyek területén nemcsak a közép-európai régiót előzte meg az MNB, de sok más nemzetközi szereplőt is. Ennek eredményeként külföldről is érkeznek a jegybankhoz tanulni, az MNB-t például az osztrák jegybank egyik vezetője is méltatta a zöldpénzügyek terén.

A magyar jegybank így a nemzetközi térben is láthatóvá vált, Kandrács Csaba pedig elsőként került be az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) irányítótestületébe. Ezen hatfős testület tagjairól a felügyeleti vezetők maguk döntenek egymás között, nem a tagállamok jelölik ki őket. A távozó alelnök arra is büszke, hogy az elmúlt tíz évben nem volt olyan nemzetközi vagy egyéb válság, ami kikezdte volna a hazai pénzügyi rendszert.

A Sberbank esetében is mindenki visszakapta a pénzét

Arra a kérdésre, hogy ehhez mikor kerültünk legközelebb, Kandrács Csaba a Sberbank esetét jelezte, de ott is sikerült elérni, hogy az ügy végfelszámolással, és ne felszámolással érjen véget, aminek köszönhetően egy éven belül mindenki visszakapta a pénzét, ami a bizalomra is jótékony hatással volt.

A jegybanki alapítványok és a bizalom közötti kapcsolatot firtató kérdésre a távozó alelnök hangsúlyozta, hogy az MNB és az alapítványok működésüket tekintve egymástól teljesen független szervezetek, miközben a felügyeletnek nem volt lehetősége vizsgálni az alapítványok működését.

Kandrács Csaba kérdésre válaszolva cáfolta, hogy akár Matolcsy György egykori jegybankelnök, akár a politika beleszólt volna szakmai munkájába. Beszélt arról is, hogy a felügyelőkre gyakran mondják, hogy ők azok, akik a buliban elveszik a puncsot. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a jó felügyelő nem este kilenckor teszi ezt, amikor még csak beindul a hangulat, és nem is hajnali háromkor, amikor már mindegy. Hanem pont akkor, amikor még megmarad a jókedv, de elkerülhető a baj.

A következetesség kulcsfontosságú

A piaci szereplőkkel kapcsolatos kommunikáció terén a következetesség és az egyenlő mérce fontosságát emelte ki, ami a jogszabályi rendre épül. Ugyanis ha nincs kivételezés, mindenki elfogadja a felügyelet döntéseit, akkor is, ha azzal egyébként nem ért egyet. Fontos emellett, hogy el kell kerülni azokat a helyzeteket, amikor összemosódhatnak a szakmai és személyes kapcsolatok.

Kandrács Csaba beszélt arról is, hogy 

a 2010-es évek az elmúlt száz év egyik legjobb évtizede volt a magyar gazdaságban, amit a jegybank számos lépése is segített, 

így büszkeségének adott hangot például a Növekedési Hitelprogram (NHP), az önfinanszírozási program, az aranyvásárlás vagy a zöldkezdeményezések alakításában való részvételével kapcsolatban. A jegybank lépései ahhoz is hozzájárultak, hogy a 2010-es évek sikereiből sok mindent meg lehetett őrizni a válságos 2020-as években is.

Ezeket a sikereket nem írhatja felül az sem, hogy az utolsó időszakát hogyan kezelte Matolcsy György volt jegybabnkelnök, vagy épp az alapítványok ügye, ahol meg kell várni a nyomozás fejleményeit.

A digitalizáció óriási változásokat hoz

Kandrács Csaba jelenleg nem lát rendszerszintű veszélyt a magyarországi pénzügyi rendszerben, sőt a szektor minden mutató alapján jobb állapotban van, mint volt 2019-ben. Azonban a digitális átállás nagy kihívás, ami veszélyt is hordozhat magával. 

A digitalizáció legnagyobb árnyoldala a kiberbűnözés, amire válaszul született a KiberPajzs program és az 5 csapás intézkedéscsomag, amiket végig kell vinni.

A digitalizáció terjedése természetesen új szereplők megjelenésével is járt, mint a Wise vagy a Revolut, melyek ma már Magyarországon is fontos szerepet töltenek be. Ezzel kapcsolatban Kandrács Csaba a Revolut kiemelkedő magyarországi ügyfélszerző képességét említette, de beszélt arról is, hogy a startupnak nincs hazai banki licence és fióktelepe sem, és az ügyfelek főként másodlagos számlaként használják. Ez azonban akár hamarosan változhat is.

Azonban a távozó jegybankár is tisztában van az előre nem látható kockázatokkal, ezért azt tanácsolja utódjának, hogy aludjon sokat, amíg tud, és készüljön fel mindenre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.