Kína lett az Európai Unió legjelentősebb kereskedelmi partnere
A tavalyi évben Kína megelőzte az Egyesült Államokat, és a távol-keleti ország lett Európa legnagyobb gazdasági partnere.
V.D.
2021.02.16, 15:25
Megosztom a cikket
Tavaly Kína megelőzte az Egyesült Államokat, és a távol-keleti ország lett Európa legnagyobb kereskedelmi partnere – írja a CNBC az Eurostat adatai alapján.
Kína tovább növelte gazdasági befolyását Európában, és az uniónak sincsen ellenére a kapcsolatok szorosabbra fűzése. Míg az európai export 2,2 százalékkal emelkedett 2020-ban, addig az import értéke 5,6 százalékkal nőtt Kínával szemben. Ezzel párhuzamosan az Amerikából érkező import 8,2 százalékot csökkent, míg az export 13,2 százalékot esett a tavalyi évben.
Így a legutóbbi jelentés alapján már Kína jelentősebb kereskedelmi partnere lett Európának, mint az Egyesült Államok.
Fotó: Shutterstock
Az ok egyértelműen az, hogy Ázsia, és azon belül Kína az egyetlen régió, amely egy V-formájú kilábaláson megy keresztül
- mondta Carsten Brzeski, a német ING közgazdásza.
A koronavírus-világjárvány eltérően érintette a világ gazdaságait. Kínában, ahol az első vírusos eseteket regisztrálták például azóta sem volt szükség jelentős lezárásokra, ahogy erre sor került a legtöbb európai ország esetében – írja a hírügynökség.
Az Európai Unió közeledési szándékát mutatja az is, hogy még decemberben egy beruházási megállapodást kötöttek a távol-keleti országgal, amely megkönnyíti az európai cégek tevékenységét pekingben.
Az aktuális válság nem ad más lehetőséget, mint együtt dolgozni globális társainkkal, beleértve Kínát – mondta Valdis Dombrovski, az EU kereskedelmi biztosa.
A megállapodást még az uniós törvényhozóknak is jóvá kell hagynia, azonban többen kritizálták az egyezményt – írják.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.