Magyar gazdaság

Kína betehet az alumíniumpiacnak

Meredek zuhanásba kezdhet az alumínium világpiaci ára, ha Kína elkezdi értékesíteni a tartalékait.

Akár félmillió tonna alumíniumot is eladhat Kína az állami tartalékokból – írja a Bloomberg. A kínai állami sajtószolgálat nem kommentálta a hírügynökség

értesülését. Ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő, de a terveket jól ismerő személy szerint a lépéssel a piacot szeretné hűteni az ázsiai ország, és az eladás az emissziós célok teljesítésében is nagy szerepet játszana.

A piac hevesen reagált:

a nyersanyag ára olyan mértékben zuhant a sanghaji-i fémtőzsdén, hogy le kellett állítani a kereskedést,

mivel a szereplők elkezdték eladni határidős szerződéseiket. Emellett az Alcoa papírjai is meredeken zuhantak. A világ egyik legnagyobb alumíniumgyártójának részvényei csaknem 10 százalékos mínuszban zártak a hírre a New York-i tőzsdén.

Fotó: AFP

Kína korábban azt vállalta, hogy 2060-ig karbonsemlegessé válik, így tehát érthető lépés lenne a megmunkálás során nagy szén-dioxid-kibocsátást okozó fémkészletek csökkentése. A bennfentes forrás hangsúlyozta, hogy a kínai vezetés tervei változhatnak, és a felszabaduló alumíniumkészlet nagyságáról sincs még végleges döntés. Peking viszont abban elkötelezett, hogy a széles körben használt alapanyag árának emelkedését meggátolja, így ne hagyja begyűrűzni az autókban, ablakokban, egyéb készülékekben felhasznált nyersanyag árának változását az inflációba.

A Citigroup elemzői szerint

a jelenlegi árszinten érdemes bevásárolni a nyersanyagból, ugyanis nem kell további áresésre számítani.

Oliver Nugent szerint ugyanis az ázsiai ország a következő 5 évben, eloszlatva dobja piacra az értékesíteni kívánt mennyiséget, így ez jelentősen nem fogja letörni az árakat.

Az alumínium ára egyébként a hónap elején évtizedes csúcsára emelkedett, miután az egyik legnagyobb kínai termelőközpont bejelentette, hogy felhagy az új projektek elindításával, mert Peking elmarasztalta, hogy a gyártóbázis az utóbbi időben nem csökkentette energiafogyasztását. Kína a világ meghatározó alumíniumszállítója. Az alumíniumtermelése tavaly 37 millió tonna volt, az idei év első két hónapjában pedig rekordszintre emelkedett a gyártás. Az ország utoljára 2010-ben értékesített alumíniumtartalékából, akkor az energiaigény csökkentése miatt vágták vissza a termelést. Egy bő évtizede, az általános áruhiány enyhítésére, és az árak leszorítása érdekében cinket, magnéziumot, gyapotot, és kukoricát is eladott Kína.

Az alumínium tonnánkénti árfolyama 2,68 százalékos pluszban, 2,282 dollár fölé emelkedett a londoni fémtőzsdén, míg a részvénypiacokon az Alcoa csaknem 10 százalékos esése mellett a Norsk Hydro ASA, egy meghatározó európai szereplő papírjaival is 7,5 százalék körüli mínuszban kereskedtek szerdán.

könnyűfémek alumínium nyersanyag-tartalékok nyersanyagárak árutőzsde Kína Alcoa
Kapcsolódó cikkek