BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megdobja a termékek árát a világszintű konténerhiány

Immár a pénztárcánkon is érezhetjük a koronavírus okozta globális egészségügyi és gazdasági hatásokat.

A tavaly tavaszi felvásárlási láz miatt elkezdtek kifogyni a felhalmozott tartalékok, és több áruházban termékhiány lépett fel. Ezenkívül azt is tapasztalhatjuk, hogy a szállítmányozási díjak emelkedése az élelmiszerek és az egyéb fogyasztási cikkek áraiban is meglátszik. Az egyik ok a konténerhiány, amely nemcsak a szállítmányozást érinti, de egyebek között kihat az áruházláncok működésére, az alapanyagok beszerzésére és az élelmiszer-kereskedelemre is. „Normális esetben egy 40 lábas konténer fuvarozása Sanghaj és Koper között 1200-1800 dollárba kerül, most azonban 8500 dollárt is elkérhetnek érte, sőt, januárban ez az összeg 11 ezer dollárig is felugrott” – mutatott rá Bakonyi Ádám, a Speed Line s. r. o. nemzetközi fuvarozócég logisztikai munkatársa.

A járvány egyik következményeként számos rakodómunkást küldtek kényszerszabadságra vagy bocsátottak el, ezért most a szállítmányozással foglalkozó cégeknek nagy munkaerőhiánnyal kell szembenézniük. „Nincsen elég ember, aki lepakolja a kikötőkben álló felhalmozott konténereket, és nincsen elég sofőr, aki ezeket el- és visszaszállítsa az adott országba vagy kikötőbe. Általában a kirakodást követően két-három nap alatt ki lehet üríteni egy konténert, most ez a folyamat több mint egy hétbe telik” – tette hozzá a szakember.

Az árat alapvetően a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg. Most az a helyzet, hogy konténerből óriási hiány van, ezért a mérleg átbillent a konténerek iránti kereslet irányába, ami hatással van az árképzésre. Mivel Kína relatíve hamar kilábalt a gazdasági válságból, intenzív exportba kezdett 2020 nyarán, és – az októberi nemzeti ünnepük miatt – igyekezett szeptember végéig lebonyolítani a nemzetközi szállítmányokat. Bakonyi Ádám szerint a kínai exporttal rengeteg konténer elindult a világba, ám a kikötői rakodómunkások és a sofőrök hiánya miatt nehezebben tudják begyűjteni őket. Ezért lelassult és elkezdett akadozni a szállítmányozás, ami nagyon sokba kerül a fogyasztóknak.

A fuvarozócégek igyekeznek a konténerhiányból adódó költségeket a teherszállítás díjának emelésével kompenzálni. A forgalomból korábban kivont szállítóhajók sokáig a kikötőkben álltak, ezeket újra üzembe kell helyezni, ami nagyon magas költségekkel jár. Ezek a költségek továbbgyűrűznek a megrendelőkhöz, akik csak a termékek árának növelésével tudják ezt kompenzálni – így jut el ez a globális gazdasági probléma a vásárlók szintjéig.

Nagy Gábor, a SzerszamKell.hu online barkácsáruház ügyvezetője is arról számolt be, hogy a megszokott fuvardíj többszörösét kérik el a cégek, bár januárhoz képest jobb a helyzet. Mint mondta, pillanatnyilag minden rendelésük sokat csúszik, az árszint hetente változik, de reményei szerint a nyárra már visszaáll minden a rendes kerékvágásba.

Sanghaj és Koper között több mint

6000

dollárral nőhetett egy konténer fuvarköltsége

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.