BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány volt 2020-ban a legnagyobb hirdető az Egyesült Királyságban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Stratégiai céllá vált a lakosságának lehető legszélesebb körben történő tájékoztása a vírus veszélyességéről és az ellene való védekezésről.

Miután 2020 elején világszerte kitört a koronavírus-járvány, a kormányok a világ minden pontján igyekeztek mindent megtenni polgáraik védelméért. Ahogy sok más országban, úgy az Egyesült Királyságban is kulcsfontosságú stratégiai céllá vált, hogy az ország lakosságát a lehető legszélesebb körben tájékoztassák a helyzetről, azaz a vírus veszélyességéről, az ellene való védekezési lehetőségekről, az egyes rendszabályok meghozataláról, annak szükségességéről.

E cél elérése érdekében a brit kormányzat hatalmas kampányokba kezdett, és élt a kereskedelemben jól bevált hirdetési formák alkalmazásával.

Üzeneteit a nyilvánosság számára fizetett reklámokkal is igyekezett minél hatásosabban eljuttatni.

A szakemberek számára így nem okozott meglepetést, hogy

a brit kormány tavaly országa első számú hirdetőjévé vált, nem kevesebb, mint 164 millió font (kb. 69 milliárd forint) költéssel.

A TradingPlatforms.com szakportál adatai szerint ezzel olyan magántulajdonban lévő cég- és egyben hirdetőóriásokat is megelőzött, mint a több mint négyszáz fajta élelmiszer, illetve egyéb fogyasztási terméket gyártó Unilever multinacionális vállalatot, vagy a Sky médiaóriást.

A brit kormány mellett a Public Health England (PHE) közegészségügyi szervezet is felkerült a brit vezető hirdetőinek Top 10-es rangsorába, a 2020-as évban a hetedik helyen végzett. Megjelenése további bizonyíték arra, hogy a Downing Street 10.-ben milyen erőfeszítéseket tettek 66 millió polgár tájékoztatására, a nyilvánosság legnagyobb fokú elérésére.

A PHE tavalyi 80,5 millió fontos (nagyjából 34 milliárd forintos) hirdetési kiadása csaknem 800 százaléka volt az előző éviének,

és ez a volumen a brit szervezetek között minden idők legnagyobb reklámköltség-növekedésének számít egyik esztendőről a másikra.

Fotó: Justin Tallis / AFP

A koronavírus-járvány kitörését követően az Egyesült Királyságban tavaly márciusról áprilisra több mint 90 százalékkal csökkent a reklámozás a metró- és vasútállomásokon, 76 százalékkal az utak mentén és 56 százalékkal az élelmiszeráruházak előterében.

A nagy állami szerepvállalás ellenére Nagy-Britanniában a hirdetési piacon a járványhelyzet – és az ezzel együtt járó gazdasági visszaesés – következményeként a Top 10-ben lévő hirdetőcégek reklámköltései együttesen ötödével estek vissza a 2019-es évvel összevetve.

Becslések szerint a briteknél összességében 2020-ban 4,4 százalékkal csökkentek a nettó hirdetési kiadások, melyek 21 milliárd fontot (körül-belül 8800 milliárd forintot) tettek ki.

Magyarországon tavaly 240 milliárd forintra, 2,8 százalékkal csökkent a médiumok reklámbevétele, azaz a „médiatorta” egy év alatt ennyivel lett kisebb

– derül ki a Magyar Reklámszövetség 2021. áprilisi jelentéséből.

A torta csaknem minden szelete vékonyodott, egyedül a digitális reklámpiacé növekedett, 5,5 százalékkal (44,7 százalékra).

Ez elsősorban a globális platformok töretlen népszerűségének köszönhető, mivel a hazai szereplők hirdetési bevételei 0,2 százalékkal mérséklődtek az előző évihez képest.

A második legvastagabb tortaszeletet a televízió hasította ki (26,7 százalékot), igaz, a tévétársaságok bevételei 64 milliárd forintra estek vissza (3,8 százalékkal).

Azonban míg itt a versenypiac reklámra fordított kiadásai tavaly csaknem 6 százalékkal mérséklődtek, addig az állami hirdetések részaránya növekedett: az állami költések 11,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az állami megrendelések részaránya a társadalmi célú reklámok növekedésével tavaly 14 százalékra, csaknem 9 milliárd forintra emelkedett a magyar televíziós reklámpiacon.

A TradingPlatforms szakemberek a magyarországi adatokat úgy értékelik, hogy a médiahirdetési piac csak kisebb mértékű zsugorodása főként a jelentősen megemelkedett állami reklámköltésnek volt köszönhető.

Már nyitnak a britek

Az Egyesült Királyságban a hétfői adatok szerint a járvány kezdete óta 4 403 060 a fertőzöttek száma, és 127 518-an haltak meg a betegségben.

Ugyanakkor az ország teljes felnőtt lakosságának jóval több mint a fele, 32,1 millió ember megkapta az első oltást, és 7,5 millióan már a második dózison is túl vannak, így már a korlátozások enyhítése is fokozatosan zajlik. Április 12-től már a pubok teraszai is várják a vendégeket.

Ha a jelenlegi ütemben növekszik az átoltottság az országban, akkor a következő nagyobb nyitásra május 17-én kerül majd sor.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.