Magyar gazdaság

Elkészült az első magyar startuptoplista

Első alkalommal készült el a tizenöt legígéretesebb magyar startup és a tizenöt növekedési fázisban lévő, úgynevezett scale-up rangsor.

A NowTechnologies a legígéretesebb startup, a Bitrise pedig a legjobb növekedési fázisban lévő, úgynevezett scale-up Magyarországon 2021-ben – legalábbis azon a listán, amelyet a StartUp Online a The Launch Code szakmai partnerségével, egy neves szakértő grémium támogatásával és egy közösségépítő kampány keretében készített el. A startupok azok a korai fázisú cégek, amelyek még a számukra legmegfelelőbb célcsoport megtalálásán, a termék és a piac találkozásán, valamint a bevételszerzésen dolgoznak.

A rangsorok több hónapos előkészítő munka eredményeként születtek meg azzal a céllal, hogy a már nemzetközileg is eredményes startupvállalkozások mellett felhívják a figyelmet azokra a csapatokra is, akik még korábbi fázisban vannak, előremenetelük azonban ígéretes, így inspirálók lehetnek a közösség és a vállalkozás előtt állók számára.

A legígéretesebb startup rangsorának első helyén végzett a NowTechnologies Zrt., a medtech innovációjával a kerekesszékkel közlekedők számára fejleszt kontrollert. A lista második helyére a DicomLab került, a cég a fogorvosszakma digitális támogatásán dolgozik, a dobogó harmadik helyét pedig a D-Tag Analytics foglalta el, a vállalkozás a piackutatást teszi hatékonyabbá.

Fotó: Pixabay

A növekedési fázisban lévő cégek, vagyis a scale-upok toplistájára olyan, már jól ismert vállalkozások kerültek fel, amelyeknek növekedési pályáját az elmúlt években jól nyomon követhettük. A rangsor első helyezettje ezúttal a Bitrise lett, megelőzve az Omixon Biocomputing és a Starschema szintén dobogós vállalkozásokat. Ezen cégek esetében már jelentős sikereket láthattunk, egyben ösztönző példát állítanak a még korai szakaszban járó pályatársaiknak.

Célunk, hogy megvalósítsunk egy olyan össziparági együttműködést, mely mobilizálja és közös cselekvésre készteti a magyarországi startup-ökoszisztéma szereplőit, és további lendületet ad a hazai innovációs szektornak.

Éppen ezért a más platformokon is elismert és bizonyított startupok mellett olyan innovatív induló vállalkozásoknak is szeretnénk ezzel teret és figyelmet biztosítani, amelyekről jellemzően keveset hallunk, és az elismerés jelentősen hozzájárulhat a fejlődésükhöz” – mondta Várdy Zoltán, a The Launch Code vállalkozásfejlesztési mentora, egyben a zsűri elnöke.

Top15 magyar scale-up

  • Bitrise
  • Omixon Biocomputing
  • Starschema
  • SEON Technologies
  • BitNinja
  • Brokerchooser
  • Norma Technologies
  • Oriana International
  • Antavo
  • Recart
  • OptiMonk
  • Conversific
  • Neticle
  • Webshippy
  • Green Fox Academy
  • A közösség és a zsűri jelöltjeiről a grémium egy rövid önbevallásos kérdőív segítségével gyűjtötte be azokat az információkat, amelyeket az értékeléskor a zsűri szempontrendszeréhez elengedhetetlenül fontosnak tartott. Az értékelés szempontjai a következők voltak: az ötlet, a technológia és az üzleti modell innovatív mivolta, a bevétel és az ügyfelek növekedésének mértéke és üteme, a finanszírozás körülményei, illetve a tőkebevonás módja, mértéke, a nemzetközi jelenlét, valamint a csapat szakmaisága és összetétele.

    Top 15 magyar startup

  • NowTechnologies Zrt.
  • DicomLab
  • D-Tag Analytics Zrt.
  • Scolia Technologies Kft.
  • ff.next
  • Blue Colibri App
  • Maker's Red Box
  • APPERCELL Biotech Kft.
  • CodeBerry School
  • AerinX
  • Trustchain Systems Kft.
  • Parkl
  • B-cube.ai
  • Péntech Solutions Kft.
  • Seyu Solutions Kft.
  • Ezen információgyűjtést követően a szakmaiság és az eredeti célkitűzés úgy kívánta, hogy a különböző érettségi fázisban lévő cégek külön elbírálásban részesüljenek, így a végleges értékelés során különválasztották a startup- és a scale-up cégek listáját.

    A zsűri

    A lista összeállításában egy a hazai innovációs ökoszisztámában jól ismert nevekből álló, nívós zsűri vett részt: Kozma Andrea, a CEU InnovationsLab igazgatója, Kecsmár Zsuzsa, az Antavo társalapítója, dr. Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding igazgatóságának elnöke, Fehér Gyula, az Oktogon Ventures alapítója, Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő tulajdonosa és Zsembery Levente, az X-Ventures igazgatója.

     

    startup Top15 scale-up TOP15 startup
    Kapcsolódó cikkek