Magyar gazdaság

Felpörgették a támogatások az építőgép-kereskedelmet

Az állami beruházás-élénkítő támogatások hatására a­ negyedik negyedévre meglódultak az építőgépek eladásai, így a világjárvány ellenére a vártnál szerényebben zsugorodtak tavaly.

A váratlanul betörő koronavírus-járvány miatt most egy éve satufékezett és kritikus második negyedévet produkált az építőgéppiac, amelynek szereplői eleve 5-10 százalékos visszaeséssel számoltak 2020-ra az előző évek szédületes növekedése után.

A pandémia előtt megfogalmazott éves előrejelzés alapjaiban látszott megdőlni a befagyott rendelések, majd a gyártási és szállítási problémák miatt, és egészen a harmadik negyedévig úgy tűnt, hogy drasztikus lesz a csökkenés

– mondta a Világgazdaságnak Varga Ákos, az Építőgép Forgalmazók és Bérbeadók Szövetségének (ÉBSZ) elnökségi tagja, a Terra Hungária Kft. ügyvezetője. A JCB építőgépek kizárólagos magyarországi képviseleteként a Terra Hungáriánál megtapasztalták a Brexit és az angliai járványhelyzet következményeit is, ugyanis hetekre teljesen leállt az építőgépek angliai gyártása. Amikor végre újraindult, akkor a súlyos alkatrészhiánnyal küzdöttek a gyárakban, és a dolgozók vírusos megbetegedése is gondot okozott. A gyártás normál üteme csak az év végére állt vissza, ám végül sikerült leszállítani az összes megrendelt gépet.

A magyarországi kereskedők 2019-ben 2450 építőgépet értékesítettek, 2020-ban 2250-et, csupán 8 százalékkal kevesebbet, mint az előző, magas bázist évben, vagyis a várakozásoknál is jobb lett az eredmény.

A ­piac nem a járvány levonulása miatt pörgött fel, hanem a hatásainak az ellensúlyozására meghirdetett munkahelymegőrzési támogatási program és a beru­há­zás­támogatások nyomán. Olyannyira beindultak az 50-70 százalékos vissza nem térítendő támogatással ösztönzött gépvásárlások, hogy az utolsó negyedévben adták el az éves mennyiség csaknem felét – közölte Varga Ákos. A Terra Hungária például a szokásos havi húsz gép helyett novemberben és de­cemberben is csaknem hatvanat értékesített.

Fotó: Terra Hungária

Az év végi csúcsforgalomnak köszönhetően az építőgép-forgalmazó és szerviztársaság nettó árbevétele több mint tízmilliárd forint volt, meghaladva a tízmilliárdhoz közelítő 2019-es rekordot.

Terv fölött teljesített a vevőszolgálat is, mert a folyamatosan dolgozó munkagépek javítására, az elhasználódott alkatrészek pótlására jóval többet költöttek a cégek, mint korábban.

Kevésbé volt viszont jó üzlet a bérbeadás és a használt gépek kereskedelme, amelyet éppen az állami piacélénkítés kötött gúzsba

– mondta Varga Ákos. Tavaly ugyanis a támogatás felhasználásával kevesebb pénzért lehetett új gépet vásárolni, mint támogatás nélkül használtat, ráadásul a beruházó cégek nem bővítették, hanem frissítették a gépparkjukat. A beszámított régi gépeken a kereskedők nem tudtak túladni, mert a külföldi vevők nem tudtak idejönni, a magyarok pedig nem igazán tudtak külföldre menni üzletelni.

A pályázatok nyertesei a mini­kotrógépek és az árokásó-rako­dó gépcsalád, ám lánctalpas kotró­gép­ből kevesebb fogyott, mert nem igazán élvezett előnyt a támogatások odaítélésénél. A Terra így is a tizedével többet értékesített JCB-ből. Most érkezik az országba az első elektromos meghajtású JCB minikotró, ám az elektromos építőgépek és a hagyományos dízelüzeműek közötti árkülönbség a tömeges gyártás beindulása előtt nem tud szűkülni. A Terra Hungária egyelőre az építőipari ágazatnak való kitettségén akar csökkenteni, új ágazatok, más piacok felé is nyit. Januártól a raktározás, szállítmányozás területén is alkalmazható, 16–50 tonnás autódaruk, az osztrák-kínai vegyesvállalat, a Palfinger és a Sany termékeinek magyarországi márkaképviseleteként igyekszik új lábat növeszteni. Tervbe vette arculata megújítását is.

építőgéppiac Terra Hungária
Kapcsolódó cikkek